Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)
III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN
390 A KORPONAI OHSZÁGGYÍTLKS. sonló okok mellett még azt a gyakorlati argumentumot is fölhozá, hogy a kívánság elfogadása esetére alig lesz a koronának tanácsért Magyarországon kihez fordulnia, mert hiszen a számbavehető világiak legnagyobb része kálvinista »és arianus«(!). 2) Hogy azonban az efféle argumentum meg Korponán mily keveset ért. azt épen a kilenczedik föltételbe beszúrt záradék, az országos állások és hivatalok valláskülönbség nélkül való osztogatásának kívánsága mutatja. A mi már most a püspököknek a főispáni állásokból való kizárását illeti, érdekes, hogy noha ez a veszteség csak néhányat ér vala közülök, s noha korántsem lesz oly súlyú mint a kir. tanácsból való kirekesztés, ennél a pontnál a pápa nunciusa is, Khlesl püspök is jobban fölmelegedtek, mint az előbbinél. A pápa képviselője egyenesen azt mondá, hogy ez a kivánság azok közé tartozik, melyeket semmiképen sem szabad teljesíteni. 1 8 Khlesl pedig a német birodalom példájára hivatkozott, a hol nem megyéket, de országokat kormányoznak jól és istenesen érsekek és püspökök ; meg arra utalt, hogy magát az egész Magyarországot is nem egyszer bízta a király érsek- ós püspök-helytartók gondjaira s nem is volt ezt oka sem az országnak, sem a királynak megbánni. Megbotránkozva kiálta föl. hogy azok az istentagadó eretnekek, a kik magukat a keresztyénség veszedelmére törökkel-tatárral adták össze, minden hivatalra képesítve legyenek; istenfélő, becsületes, hűséges alattvalók — a püspökök — ellenben mindenből kizárassanak ! 4 8 mert, mint a bécsi tárgyalások mutatják, már Korponán szóba került — s pedig épen a mérsékeltebb, a püspökök pártjára kelő elemek részéről az is, hogy a főispán-püspököktől jogczímeik okleveles igazolását kéne 2) »Betreffend den : Articul de episcopis consiliariis — mondja Kldesl többször id. levelében — ist wol nicht weniger als dass status ecclesiasticus . . . diminuiert wird, also dass Ihrer Majestät die Vota künftig mangeln [werden]; und ist wol beschwerlich, weil die maiste Mobilität arrianisch, calvinisch und uncatholisch . . . stb.« 8) »Ne anche questo si deve permettere«. ') Khlesl id. h.