Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)

III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN

33 fi A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS. is maga ellen irányulónak nézte a főherczeg. S mikor a korponai rendek a kívánsághoz még azután is ragaszkodtak, miután Forgács értésükre adá, hogy többet fogna érni a nádornál a jóakaró, főherczegi ország-kormányzó, hát ez még jobban bántá Mátyást. De ha ezt még szótlanul eltűrte is: most, a király országgyűlési helyettesítőjének kérdésénél, tovább már nem hallgathatott. Kitört belőle a keserűség. »Nagyon fájlaljuk — mondá — hogy midőn eddigelé ő felsége helyett és személyében ezt a tágas orszá­got oly igaz atyai gondoskodással, igyekezettel és buzga­lommal kormányoztuk s e buzgalmunkban semminemű fáradságtól és életveszélytől x) nem riadtunk vissza csak azért, hogy az országnak az óhajtott békét megszerezzük, azt az ellenség kezéből, a nyomorúság örvényéből kira­gadva, előbbi virágzó állapotába visszahelyezzük; midőn továbbá az országgyűléseket is a karok és rendek megelé­gedésére és helyeslése mellett annyiszor vezettük, a miről a rendek köszönő iratai is tanúskodnak: most ezzel a czikkel bennünket mintegy hallgatagon, minden érdemünk ellenére, ki akarnak a jövőre zárni az országgyűlések vezetéséből azok, a kiktől nagyobb jóakaratot és sokkal több hálát joggal várhattunk volna«. 2) Semmi okunk nincs kételkedni abban, hogy e kitörés kútforrása tiszta alanyi érzelem volt. De jogunk van föl­tenni azt is, hogy teljesen tárgyi okok, a kívánság követ­kezményeinek hideg fontolgatása ép úgy ellene liangolák a íoherczeget a kívánság teljesítésének. Ha sikerűi teljhatalmú kormányzóságának terve a jövőben, úgy ennek az állásnak, ha nem sikerűi, úgy eddigi helyzetének korlátolása lesz vala minden esetben a nádori tiszt jogkörének e tágítása. E mellett, tekintve Rudolf nőtlen és beteges állapotát, Mátyás nem alaptalanúl tarthatá magát a magyar trón praesumtiv örökösének — s mint jövendőbeli királynak sem lebete ínyére a nádori hatalom növekedése. ') Ez arra czéloz. hogy Mátyás a »hosszú« háború néhány esz­tendejében — csupán magyar szokásra való tekintettel — maga vette át a török ellen működő sereg fővezényletét. -) A többször id, 1605. augusztus 19-diki utasítás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom