Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)

III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN

1005. NOVEMBER DECZEMBEUHKN. 327 csosai véleményére hallgasson. 1) Sem (mint alább látni fog­juk) a Bécsbe küldött korponai, deczember 3-diki végzések nem szólnak erről, sem a »bécsi béke« megfelelő czikke. Ujabb viszonyoknak s újabb mozgalmaknak kelle előáll­niok, hogy ez a kivánság testet öltsön. A mi a magyar várőrségeket, a 10. föltétel első részét, illeti, erre nézve mereven ragaszkodtak Korpona rendei Bocskay követeléséhez. 2) Alább a maga helyén csekélyebb fontosságuknál fogva csak röviden, de elő fogom adni azokat a tárgyalásokat, melyek Forgácsnak a kiegyezés előfeltételeire vonatkozó s a rendek elé november 25-dikén benyújtott (már említett) emlékirata körül forogtak. ITgy látszik, hogy az e miatt mindjárt a gyűlés legelején megindűlt viták a napnak jelen­tékenyebb részét töltötték be, mert belőle nem maradt több idő, mint annyi, amennyi alatt Bocskay föltételeinek 8—10-ig terjedő s előadott czikkelyein kívül még a 11-dik czikkelyt el lehete végezni. Ez a pont azt kivánta, hogy »gyűlést hirdetvén ő föl­sége az országnak, a mikor lehet maga személyében« jelen­jen meg a rendek között; ha pedig kénytelen távol ma­radni, az esetben »régi jó szokása szerint az országnak, nádorispán által igazgattassa a gyűlés cursusát«. 3) Két hosszú évtized múlt el azóta, mikor a még fiatal Rudolf 1583. ápril havában utoljára nyitotta meg szemé­lyesen hű magyar rendei pozsonyi országgyűlését, 4) Azóta többé egyetlen egyszer sem mutatta magát az országgyű­lésén, hanem öccsei valamelyikével képviselteté királyi sze­J) Nem mulaszthatom el e törvényczikk említésénél fölhívni az érdeklődők figyelmét arra a roppant különbségre, mely a tczikk szö­vege és czíme között van. A czímbe becsúsztatott »etiam« szócska a szöveg értelmét és intentióját, t. i. a magyar tanácsosok kizárólagos a I kab nazását, egyenest megsemmisíti. 8) A napló, Irományok XII. sz., a várőrségeket illetőleg hiányos ; következtetéseimet e részben a deczember 3-diki záró iratra kellett alapítanom. 3) Irományok XII. sz. Ez a pont hát nem csupán a legköze­lebbi országgyűlésre vonatkozott, mint azt a Napló után érteni lehetne. 4) M. 0. gv. Emi. VIL k. 120. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom