Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)

III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN

33 fi A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS. Nem így állott azonban a dolog az országpusztító császári katonaság másik elemével, a várőrséggel. Ennek a rablásait, kicsapásait, melyek, mint föntebb mondám, erőszakos »requisitio« czéljából történtek s a mezei hadak dúlásainál annyiban nyomasztóbbak valának, a mennyiben állandó jelleggel birtak, épen nem volt szükség eltűrni; mert őket helyettesíteni lehetett volna kész és a harczban legalább is egyenértékű magyar elemmel. Minél beljebb terjedt ugyanis a török hódítás Magyarország területén, annál több vidék népe lőn áz országban földönfutó, melynek nem maradt egyéb vagyona és menedéke — ha a koldusbothoz nem akart nyúlni — a vasvillánál és a kaszavasnál. Ez a földönfutóvá lett nép a XVI. század közepén szervezetlen rablócsordákra oszlott, melynek semmi hasznát nem lehete venni a török elleni védekezés szempontjából — s az erdélyi irók mély megvetés hangján emlékeznek meg erről a tiszamelléki s duna-tiszaközi rabló bitang magyarról.

1) Már Báthory István, a geniális hadszervező s hadvezér, organizálni kezdé nagy részüket, s oly jól fegyelmezett katonaságot alakítá belőlük, hogy velük az erdélyi fejedelem tekintélyét megalakítania, később a muszkát megaláznia sikerült, s így segítségükkel Lengyelország legnagyobb királyai közé emelkedett, , sőt a magyar hajdú-szervezet mintáj 9/1*9/ 9i kozák sereget is megteremté. Ha példáját Báthory Zsigmond és különösen a magyar királyok rendszeresen követik vala, az a harczedzett, kitűnő hajdúfaj oly katonaságot szolgáltathatott volna, a melylyel bátran lehet vala az ozmán hatalommal daczolni. — Királyaink azonban ezt elmulaszták; a hajdúból ismét, bárcsak félig, rabló lesz, és így tűnik föl az az alig hihető jelenség Nem védeni akarom azt az e fajta hajdút, de mégis eszembe jut, a mit Macaulay, a XVII. századbeli rabló, hegyi skótról mond: »Yet those erred greatly who imagined that he bore any resemblance to villains who, in ricli and well governed communities, live by stealing stb. stb.« (The history of England, Chapter XIII. State of the Highlands,) Ez és a következő mondatok, melyeket már nem akarok idézni, valóban szépen ráillenek, különösen a XVII. századbeli szabad hajdúra is, mutátis — persze — mutandis.