Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)
III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN
! <>05. xnvvMüKM — ri:rzKMiti:ni[i;x. nélkű] külön-békét kötni a császár és a szultán között? 1) Sőt már jóval ezen utasítás előtt kapott hasonló parancsot Gallo Oesar is a főherczegtől 2) és eredetiben megvan Gallo Cesarnak november elején kelt tudósítása, melyben azt irja, hogy Bocskay ügyét, értsd kizárását illetőleg minden jót remél Ali budai basánál, Halil effendi budai kadiánál és Abdi szerdári titkárnál, a kiknél minden lehetőt meg is tőn s czélját biztosan el fogja érni, ha csak egyszer is sikeriilend a mondottakkal élőszóval beszélhetnie. 3) S valóban kevésbé mult, hogy az ajándékok által megvesztegetett török főemberek Gallo czélzatait győzelemre nem juttaták. 4) A budai basa november elején már kiállította volt a hitleveleket azon török főtisztviselők számára a kiket a különbéke tárgyalása végett Komáromba volt küldendő, midőn Bocskay követei — szerencsére — megérkeztek Budára s jelenték, hogy urok, a fejedelem, 2 — 3 nap múlva utánok szintén meg fog jelenni a találkozóra Pest alatt, a hol a szerdánál aztán meg is erősíté a már-már bomladozó törökmagyar frigyet. 5) így adta tudtul Ali basa hizelgésből a nagyúr által koronával kitüntetett Bocskay »királynak« Gallo Cesar törekvéseit; de még az nap, november 10-dikén Gallo Cesarnak is becsülettel niegirá, hogy minekutána »Bocskay király a hatalmas szultán köntösét megragadta«, őt többé már hátra nem teheti, félre nem tolhatja ő sem egyezzék a főherczeg előbb Bocskayval, majd aztán kész vele a török is tárgyalni. 6) ') Fogaim. 1605. okt. 28. (LT. o.) ») 1605. aug. 30. (U. o.) 3) 1605. nov. 10 (U. o.) *) L. még Ttitter többször id. m. 371. sz. a. 5) Abdi tiliaja 1605. nov. elejéről Gallo Caesarhoz: »() nagyságánál (a szerdárnál vagy Ali budai basánál?) fölöttébb sokat törekedtem, hogy Halil effendit felbocsátnája az békesség tractálása okáért; nagy nehezen megengedte vala, hogy felmenjen Halil effendi az pasának ő nagyságának egynehány főemberével. Áz hitlevelet is megírattam vala. De azonközben Bocskay Istvánnak főköveti érkezének; ő maga is harmad- vagy negyednapra itt leszen . . .« — s így maradt el a tárgyalásnak Bocskay nélkül való megkezdése. (Bécsi udv. ltár.) 6) Ali levele 1605. nov. 10. (U. o.) >