Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)
II. A SZERENCSI GYŰLÉS 1605. APRIL HAVÁBAN.
1605. Á PRIL HAVÁ1ÍAN. 127 mondja, hogy: »sehol senki, csak egy visszavonó sem találkozván, egy szűvel-lélekkel, szabad akaratjukból választottak engemet fejekké, urokká és fejedelmükké«. 1) Részletek a következményeiben oly nagy jelentőségű forradalom e fontos fényéről teljességgel hiányoznak, s így azt sem tudjuk, liogy Bocskay, a kit jogosult ambitiója és nemzeti politikája csupán Erdély fejedelmi trónja birtokára utalt és a kinek eddig ismert összes levelezései a forradalom férfiaival és Mátyás főherczeggel ép úgy, mint magatartása a budai basával szemben a rákosi mezőn (midőn 1605. novemberében a neki ajándékozott koronát sem engedte fejére tenni, mert, úgy mond. az országnak törvényes koronás királya még él) azt bizonyítják, hogy magyarországi vezérszerepét csak ideig-óráig tartónak nézte, — mondom, azt sem tudjuk, hogy Bocskay e kitüntetés irányában minő állást foglalt el s örömest vagy vontatva, szabódva fogadta-e a neki fölajánlott méltóságot. Csak azt tudjuk, hogy — már akár politikai eszélyből a koronás királyra való tekintette^ akár pedig szerénységből — a »fölséges« czím ellen, melyet a rendek tekintélye emelése czéljából ruháztak »Magyarország fejedelmére«, határozottan és sokáig tiltakozott. De hiában. El kellett az erővel rá tukmált czímet fogadnia, a mint a »fejedelmi« hivatalt elfogadá 2) s a rendek fölhívásából az ország előtt a tőle kivánt esküt letette. Az eskü letétele előtt és után azonban a rendek bizalmi embere, — nevét, kilétét sajnos nem ismerjük, — egyegy beszédet intéze az újonan választott fejedelemhez, mely beszédek a leghívebb tükre és kinyomata annak, a mit Bocskayról és a forradalomról tartottak és éreztek hozzá szító rendei Magyarországnak. Van valami lélekemelő, valami magasztos az egyszerű, minden rhetori dísz és ügyes compositio nélkül elmondott szavakban, melyek a szónok ajkairól a rendek előtt elhangzottak. Nemcsak a hallgatóságra tehettek azok mély s kitörülhetetlen benyomást, olyat, melyet *) Thaly id. h. 117. 1. (Bocskay lev. a szultánhoz.) 2) Gyulaffy Lestár írja : »A fölséges nevet Szerencsen a gyűlésben erővel vetették Bocskayra; semmi okon föl nem akarta venni.« Szilágyi S., Mon. Hung. Hist. Script, XXXIIT. 44. lap.
