Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)

III. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1604. MÁRCZIUS–ÁPRILISBAN.

1G04, MÁRCZIUS 383 A következő napon, márcziirs 23-dikán. úgy látszik, nein -volt ülés. De márczius 24-dikén, miután a felső-magyarországi 5 város beadta volt folyamodását Mátyás főberczeghez, ismét összejöttek a rendek s átvették a kassaiaknak az országgyű­léshez ügyök pártolása végett intézett folyamodását. x) Ugyan­ebben az ülésben lőn benyújtva Illésházy és Joó János kér­vénye is az ország rendeikez fölségsértési ügyök országul való pártolása végett; de a rendek figyelmét Kassa kérvénye kö­tötte le. A kormány hívei mindent elkövettek, hogy a megyei követeket úgy ettől, mint eddigi határozatuktól eltántorítsák; heves viták folytak ezen az esti ülésen, azonban a protestáns ren­dek nem tágítottak. Megválasztották a küldöttséget, melynek föladata volt a rendeknek immár elkészült országos kérvényét a vallás-és lelkiismeretszabadság kérdésében a főurakkal közölni s Mátyás főherczegnek élőszóval is tolmácsolva átnyújtani. 2) És csakugyan átnyújtották ezt a folyamodást — az elsőt e nemben — a protestáns rendek márczius 25-dikén, egyide­jűleg a katonaság kihágásairól panaszkodó sérelmi fölirattal. Az országot ért számtalan csapás között — mondják a folyamodók — leginkább az keseríti el őket és az sebzi lelki­ismeretöket, hogy némelyek tanácsából abban a vallásban, melyben a fölség nagy atyja és atyja, de még eddig maga a ki­rály is békésen hagyta őket élni, most háborgattatnak, temp­lomaikat elfoglalják, papjaikat elűzik s helyökbe olyanokat tukmálnak rájok, a kik lelkiismeretöket terhelik. Miután mind ez csak benső viszályt és gyűlölséget szül épen akkor, ') U. o. — A kassaiak folyamodását rövid magyar kivonatban közli Zsilinszky Mihály »A magyar országgyűlések vallásügyi tárgya­lásai czímű« gondos munkája I. [kötet 245. lapján a debreczeni főiskola levéltárában lévő példány után, melyhez én — fájdalom — nem juthat­tam hozzá s melyet azért az Irományok közt nem is adhatok. 8) A lőcsei követek irják márczius 24-dikéről: »Heunt um 6 Uhr ist die Landschaft sambt den Städten alsbalt zusammen kommen ins Kloster. Es sind Supplicationen fürkommen wegen Jo Janosch und Eliasházi, ist aber vom Land keine angenommen worden, allein die Religionssachen sammt der Kaschauer Supplication. Ist ein gross Geschrei gewest, denn viel Wiederpart ist ; allein sie durchaus zu den Artikeln nicht schreiten wollen, sie sind derwegen der Religion etwan versichert ; haben auch alsbalt einen Ausschuss gemacht, für die Barones und Ihre Durchlauch­tigkeit dasselbe mündlich fürzubringen.«. . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom