Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)

I. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1602. MÁRCZIUS- ÉS ÁPRILISBAN.

8 A POZSONYI ORSZÁGGYÖX.ÉS. a főherczeg későbbi jelentése x) után ítélve, úgy látszik, két sérelmi fölirat lőn szerkesztve, melyek mindegyikére megadta a főherczeg a maga biztató, csillapító válaszát. Ez iratok, a főherczeg egyik válasza kivételével, nincsenek meg. De tartal­mukat elég világosan visszatükrözi a meglévő válasz, melyben Mátyás a katonaság elleni kifakadásokra patriotikus, hangza­tos frázisokkal felelt. 2) Elismerte, hogy az a mit az országnak védelmére rendelt katonaság elkövet, a napirenden levő rablás, dúlás, asszonyokon tett erőszak, sirfosztogatás, templomrablás hallatlan mérveket öltött, s a panaszok nemcsak fülébe hatol­tak, de szívét, lelkét járták át a főlierczegnek. Méltányolta azt is, hogy a rendek arra a mondásra fakadtak: ha bajukon annyi panasz, annyi igéret után sem lesz segítve, alig fognak vala­mit a jövőben nyújthatni akár adóban, akár más szolgálta­tásban az ország védelmére. De azzal vigasztalá őket, hogy a sok nyomorúság a háborúval jár, olyan mint a tengeren a vihar, s hogy az örökös tartományok ép úgy szenvednek alatta. S el akarta velők hitetni, hogy csak isten ostora ez az orszá­gon, bűneik büntetéseűl. Aztán meg azzal példálózott, hogy olyan a nyomor mint az orvosság, keserű, de hasznos, mert egészséget hozó. Kijelenté különben a főherczeg, hogy a rendek amaz állítása, mintha hiába panaszolkodnának, nem való. Valahány­szor megnevezték a bűnösöket, mindannyiszor elvették ezek, ha vétkesekűl bizonyodtak, érdemlett büntetésöket. Maga a király is mindent elkövetett a katonai kihágások fékezésére; rászorítá, a hol csak lehete, a zsoldos népet az elkövetett károk megtérítésére, a mint azt pl. legutóbb is Szentgyörgy és Bazin esete bizonyítja, mely városkákkal a Salm-féle vasasok kiegyez­tek. Hangsúlyozta egyébiránt e válaszában a főherczeg, hogy az átvonúló katonaságot akkép lehetne a kártételtől legin­kább visszatartani, ha tekintélyes magyarok, a kik a szüksége­sekről való gondviselést elvállalták, mint biztosok hajlandók volnának az átvonúló sereg mellé szegődni. A mi pedig a kérvényeket illeti, mint a melyek lassú elintézése miatt panaszkodott a sérelmi irat, azt válaszolá a ]) A főherczeg jelentése ápril 12. — Irományok IX. sz. 2) Irományok IY. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom