Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)
II. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1603. MÁRCZIUS HAVÁBAN.
144 A POZSONYI ORSZÁGGYT'lés. trák- és Stájerország felé eső liatárok igazítását; majd áttértek egy vitát keltett nevezetes pontra, t. i. a letét-helyek kérdésére. Kívánságuk úgy hangzott, hogy a letét-helyek (loca depositionum), illetőleg az ezekről szóló törvényes rendelkezések tartassanak meg, senki, a ki kereskedni akar, ne gátoltassék és ki ne zárassék e helyekből, hanem szabadon vihesse be borait és egyéb árúit, szabadon raktározhassa és adhassa el, kivéve a bormérést, mely tilos. x) Ezután néhány magánügyet ajánlottak a király ügyeimébe, mint pl. Dobó Ferencz örököseinek ügyét, »a kiknek kezeiből a kamarának nem lett volna szabad megelőző vizsgálat nélkül kivennie a birtokokat;« a Pálóczy-család, gr. Zrinyi György, gr. Erdődy Péter, a Csetneky-család és Rákóczy Zsigmond pörös ügyét. Aztán fölmentendőnek vélték a rabló dúlásai és hatalmaskodásai miatt 1601-ben árticulus által proscribált Sennyei Miklóst, épen katonai erényeire való tekintettel. Kérték továbbá a királyt, hogy legyen tekintettel Török Istvánnak az országgyűlés által már 1599-ben is pártolt kérésére, s adja vissza neki Pápa várát ós városát a hozzá tartozó birtokokkal, mert Török István nem volt oka a vár elvesztésének, s e miatt nem is veszhet el a család birtokjoga. Legvégül a király kívánságára b. Landau Zsigmondot két fiával együtt befogadák a magyar nemesek közé. 2) A rendeknek e válaszát, mely a kir. előterjesztés némely pontját hallgatással mellőzte vagy könnyen siklott el fölötte, a főherczeg a hadi tanács és az udv. kamara Pozsonyban időző tanácsosaival közié s véleményök meghallgatása után 3) márcz. 25-dikén adatta be az országgyűléshez viszonválaszát. A szokásos jóakarattal fejezte ki ebben mély sajnálatát a katonai kihágások fölött, s tudatta a rendekkel, hogy már intézkedett is szigorú vizsgálat megejtésére, sőt hogy azonkívül már a diéta előtt ő felsége a király is a birodalmi és a tartományi rendek figyelmébe, megfontolásra ajánlotta azon J) Alább kell szólanunk az e pont fölött keletkezett vitáról. 2) A rendek válasza a kir. előterjesztésre 1603. márcz. 22. Lásd : Irományok XXXIII. sz. a. 3) A hadi tanács véleménye hiányzik, az udv. kamaráé 1603. márcz. '23-dikáról. Lásd : Irományok XXXVI. sz. a.