Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)

II. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1603. MÁRCZIUS HAVÁBAN.

160O. MÁRCZIUS HAVÁBAN". 135 mi valószínű volt, a rendek a véradó helyett pénzadót szavaz­nak meg. E czélból azokra, a kik a rajok eső adót nem tize­tik, az 1597. V. és 1598. XVII. t.-czikk érteiméhen a három­szoros összeg fizetésének kötelezettségét kívánta a propositió kimondatni. Azok ellen pedig, a kik az adófizetést bármi ürügy alatt megtagadnák, ügy szintén a behajtásban elnéző alispánok, szolgabírák és csaló adószedők ellen nemcsak az 1601-diki határozmányok megújítását, hanem azt is indítvá­nyozá, hogy ellenök ez országos főkapitányok irgalom nélkül vigyék végbe a végrehajtást. A házak összeírásánál az ezen functióval megbízott közegektől a mutatkozó csalárdságok elkerülése végett esküt kívánt vétetni a kir. előterjesztés s az 1595. Vili—XIV. t.-czikkek megújítását. Tekintettel arra, hogy, a mint a török addig nem nyu­godott, a míg 1602-ben Sz. Fejérvárt újra vissza nem foglalá, úgy az idén sem fog nyugodni, míg Pest visszavételére min­den lehetőt el nem követett, továbbá arra való tekintettel, hogy a külföld is nagyobb segélyadásra ösztönöztessék: a király az 1601. IX. és X. t.-czikkek értelmében való általá­nos, részleges és személyes felkelést kívánt a rendektől, oly­kép, hogy akár valamely főherczeg, akár bárki más a főve­zér, ez ürügyül a kibúvásra ne szolgálhasson, s hogy a felke­lés ne csak egy hóra szavaztassék meg a szokás szerint, hanem, ha szükség van rá, a táborozás egész tartamára. Es itt erős dolgot hányt a kir. előterjesztés a rendek szemére. Annál inkább elvárja a felség e kívánsága teljesítését — így hangzott a szemrehányás — minél röstebbek voltak a ren­dek a tavalyi hadjárat alatt, midőn az adón toborzott kato­naságnak alig fele volt fegyver alatt és ez a töredék is, a köteles hat hó helyett, csak háromig szolgált. »Es mondják — hangzék tovább a szemrehányás, — hogy még ezen hadi nép közül is, mikor a török Fejérvárat visszafoglalá, Fejér­vár alatt egy se volt.« Kívánta azért azt is a propositio, hogy a táborból idő előtt haza szökőkre az akasztás büntetése mon­dassék ki és újíttassanak meg az ez irányban hozott 1595. XXVI., 1598. XXXI., 1600. X. és 1602. VIII. t.-czikkek. ') Ezt a határozmányt csakis a fölkelésre tudom magyarázni, nolia a rendetlen, össze-vissza mindenről szóló kir. előterjesztés ezt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom