Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 9. 1598—1601 (Bp., 1885)
I. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1598. FEBRUÁR- ÉS MÁRCZIUSBAN.
14 A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS! beszerzése czéljából a birodalmi rendeknek Regensburgba, a csehországiaknak Prágába gyűlést hirdet, Magyarországba pedig Miksát küldi a gyűlésre, a rendeket itt áldozatkészségre bírandót; mivel tavaly csak azért nem jött a szultán személyesen Magyarországba, mert nagymérvű hadi készülődéseket tőn az idénre. S noha belátja a fölség, hogy e sok nyomorúság után már egyszer föllélekzésnek is helyet és időt kell engedni: mindazáltal most a legnagyobb erőfeszítést várja meg az országtól, hogy példáján a külföld, aztán Erdély és Oláhország népe okuljon s lelkesüljön. Ez exordium után ki is jelenti a fölség, hogy a jelen országgyűlés csupán a hadi ügyek tárgyalása czéljából hivatott egybe s azért minden más ügyet csendesb időkre kíván halasztani. Mivel a múlt évben megajánlott vér-adó nem bizonyúlt hatásosnak, mert részint nem a kellő számban jelent meg, részint nem a kellő ideig maradt együtt a kiállított fegyveres nép, az idei esztendőre a király portánként 24 frtot kért, mely földesurak és jobbágyok által közösen fizetendő, felében Sz. György, másik felében Ker. Sz. János napjára »ő fölsége saját kezeihez.« Ez adóösszegen hazai vagy idegen zsoldosokat május 15-dikétől november végéig fog a király tartani. Természetes, hogy a seregnél minden tisztet a fölség fogna kinevezni, abba azonban beleegyezik, hogy a pénz hovafordításánál a rendek által kiküldött bizalmi férfiak mintegy ellenőrizzék a király organumait. Az előterjesztés az adóösszeg minél nagyobbá való tételére vonatkozólag a porták új összeszámlálását kívánta, s e czélra országos biztosok kiküldését, kiknek nem lenne szabad csupán a falusi birák vallomásával megelégedni, mint eddig történt. Az egyháziakra, az armalis és egytelkes nemesekre az 1596. 10. t.-czikket épen kivánja fon tartani, azt adván hozzá, hogy az ily taksás személyek adója ne kevertessék össze a földesurak saját erszényéből fizetendő jutalékkal, hanem külön szolgáltassék be a fölség kezeihez, a ki e külön adóból különkatonaságot fog tartani. A kik a lefolyt évben kötelezettségeiket nem teljesíték, azokra a múlt évi 5. t.-czikk büntetését kéri a propositió; az elnéző alispánokat pedig az 1550. 25. és 1569. 12. t.-cz. értei-