Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 8. 1588—1597 (Bp., 1883)
I. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1582. FEBRUÁR- és MÁRCZIUSBAN
28 A rOZSONYi ORSZÁGGYÜI.Úg erősítésére fordíttassanak. Kívánatos, liogy a rendek az örökös tartományokkal »nemcsak a végkelyek, liánéin a kölcsönös védelem« tárgyában is értekezzenek; továbbá, liogy néhány végvárat a maltai s a német lovagrendek oltalmára bízzanak. 0 felsége saját országainak és tartományainak rendeméi, valamint a német birodalom fejedelmeinél oda fog hatni, hogy a véghelyek czéljaira lehetőleg nagy segítséget ajánljanak meg. Ezalatt a föherczeg gondoskodni fog, hogy az országot ellenséges támadás ellen megoltalmazza; e czélra már is megtette a szükséges előkészületeket. Mindezekből a rendek meggyőződhetnek, hogy egyáltalán nincsenek elhagyatva; csak ők is teljesítsék kötelességüket. E miatt újra felhívja őket, vegyék a propositiót tárgyalásalá; szavazzák meg a király által kivánt adót, sőt ezen fölül saját erszényökből is áldozzanak. Az ekkép befolyó összeget részben a legfontosabb véghelyekre, részben írj építkezésekre, az úgy nevezett állandó hadak tartására és a felkelő seregekre kellene fordítani. A mennyiben pedig attól tartanak, hogy ez összegek nem helyesen használtatnának fel, kész velők oly megállapodást hozni létre, mely aggodalmaikat meg fogja szüntetni. Végül csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy a rendek »a kik egyébiránt az ő felsége iránt köteles hódolatot, engedelmességet és hűséget kellőképen bebizonyították, most bizonyos kitűzött napra országgyűlést hirdetni és arra ő felségét önhatalmúlag meghívni merészkedtek ; az ősi szokás ellenére, a királyi tekintély csorbításával és az ország törvényeinek sérelmével.« Azt hiszi, hogy némelyek tájékozatlanságból, mások erőltetve fogadták el ama végzést. Inti őket, hogy jobban megfontolva az ügyet, tegyék jóvá az elkövetett hibát, és ne adjanak ő felségének okot, hogy rajok nehezteljen. A föherczeg ezen válaszirata, mely erélyt engedékenységgel párosított, nem maradt hatás nélkül. A rendek most végre hozzáláttak a propositió tárgyalásához, és rövid idő alatt elintézték az abban foglalt ügyeket. A főrendek táblája *) A márczius 5-iki leirat példányai Bécsben és Sopronyban, — h. Irományok. X. szám.