Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 6. 1573—1581 (Bp., 1879)
I. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1574. MÁRCZIUSBAN
16 A POZSONYI OliSZÁC.GYULÉS Ősi kiváltságaik és szabadalmaikban sokféle sérelmeket szenvednek. A király erre kijelenti, hogy kiváltságaikat és szabadalmaikat, különösen pedig a polgároknak vámmentességét fentartatni óhajtja »és kivánja, hogy a mennyire lehet, csak oly terheket kelljen viselniök, a melyek erejöket meg nem haladják.« Második kérésök az árulerakóhelyek körül a régi gyakorlatnak fentartására vonatkozott. A király e tekintetben az 1569-ik évi törvényt megújíttatni kivánja. Továbbá a városok panaszkodtak, hogy kereskedésükben, úgy külföldi kereskedők mint magyarországi urak és nemesek részéről, hátrányokat szenvednek. A király ennek következtében ajánlja, mondaná ki az országgyűlés, hogy a külföldi kereskedők csak az árulerakó-helyeken szerezhessék be szükségleteiket; továbbá az urak és nemesek kereskedést ne űzzenek, ha pedig ezt mégis teszik, a harminczad fizetésére köteleztessenek. Végre mivel gyakran előfordúlnak oly esetek, hogy a városi polgárokat midőn üzleteik végett az országot bejárják, a földesurak letartóztatják, őrizet alatt tartják és károsítják; a király felhívja az országgyűlést, hogy új törvény által a városi polgárok személy- és vagyonbiztonságáról gondoskodjék.1 ) Mikor márczius 21-én a királyi leirat az országgyűlésen felolvastatott, a köznemesség soraiban nagy felháborodást idézett elő utolsó része, mely a városok sérelmeivel foglalkozik; minthogy a király azoknak alaposságát elismerte és orvoslásukat sürgette. A jelenlevő városi követek ellen éles kifakadások emelkedtek, és midőn eljárásuk igazolására fel akartak szólalni, a nagy lármában nem tudták magukat megértetni.2 ) A királyi leirat egykorú másolata a bécsi udvari kamara levéltárában. — L. Irományok. V. szám. -) Bártfa város követei márczius 24-én irjálc : »Da man im Lesen drauf kliommen, war ein sollich gross Gesclirey auf uns, dass nicht zu sagen. In summa man lasst uns nirgend recht zum Brett heran. Man stoppt uns Maul, ehe wir recht zu reden angefangen. . . . Ess will khain Eux den andrn beissen. Weil all unsre Klagen fast nur wider den Adl ist, und so ist klieiner ander der reden darf, es sei denn ein Edler, darzu ein Gesantter ; die andrn jagt man alle heraus.«
