Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 6. 1573—1581 (Bp., 1879)

II. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1576. JANUÁR- ÉS FEBRUÁRBAN

157(>. JANUÁR- ÉS FEBUÁRJ1AN. 139 de a kérdés lényegében nem volt hajlandó engedményeket tenni. Sőt felhasználta ez alkalmat, hogy elv gyanánt mondja ki azt, a mit a rendek mint visszaélést ostromoltak. Az országgyűléshez intézett válasziratában, kijelenté, hogy annál nagyobb ked­vetlenséggel értesült panaszaikról, minél kevesbbé szolgálta­tott azokra okot. Mióta ugyanis a trónt elfoglalta, mindig legfőbb törekvése volt az országot megvédeni és jólétét elő­mozdítani. E végből nem kímélt fáradságot, és e czélra ál­dozta mindazt, a mi saját örökös tartományainak jövedelmei­ből és a német birodalom által megajánlott segélypénzekből rendelkezésére állott; a mely atyai gondosságát a jövőben is éreztetni fogja az országgal. A mi a panaszok tárgyát illeti, ő semmiféle újítást nem hozott be, és az ügyek kezelésében fenntartotta azt a gyakor­latot a melyet Ferdinánd király léptetett életbe, és az 1569-ik évi országgyűlés is helybenhagyott. Az ország jogai-, szabad­ságai- és igazságszolgáltatására vonatkozó ügyeket a magyar tanácsosok, a pénzügyeket a kamara és hadi ügyeket a hadi tanács közreműködésével intézi el. »A kamarai és hadi ügyek ilyetén kezelésében, — úgy mond — a melyek különbon is hozzánk tartoznak inkább mint bárki máshoz, nagy zavar és veszély nélkül nem lehetne változást hozni be; annál kevesb­bé, mert Magyarországnak pénz- és hadi ügyeit a többi orszá­gok és tartományok hasonló ügyeitől külön választani alig lehet.« *) E határozott nyilatkozatban lepzetlenűl feltárta az ausztriai politikának végczélját: Magyarországot a legfonto­sabb állami ügyekre nézve, kormányzati függetlenségétől meg­fosztani , Magyarország és az uralkodóház többi országai kö­zött reál-úniót hozva létre, megteremteni az összbirodalmat Ily elv felállítása után alig bír fontossággal a királynak azon kijelentése, hogy a visszaéléseket, a melyek netalán elő­fordúltak, nem helyesli; hogy továbbá akarata ellenére tör­tént, ha a magán-felek kérvényei egyik hatóságtól a másikhoz ') xNeque sane videmus, quanam ratione . . . bellica illa et came­ralia (negotia) Hungáriáé a caeterorum regn,orum et dominorura nostro­runi negotii s, quae eiusdem qualitatis sunt, separari commode posf-int.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom