Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 5. 1564—1572 (Bp., 1877)

IV. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1572. FEBRUÁR- és MÁRCZIUSBAN.

157 2. FEBRUÁR- ÉS MÁRCZIUSBAN. 297 volna elkerülhető, hogy a lovas katonák és az urak szolgái között súrlódások és összeütközések támadjanak, a melyek komoly zavarokra vezethetnének. Az ezen pontok iránt a két tábla között felmerült ellen­tét nem volt kiegyenlíthető. A köznemesség azonban határozottan kijelentette, hogy a három pontra vonatkozó végzéseit, bár a főrendek azokhoz nem járultak, mégis a két tábla közös feliratának végén, az indokokkal együtt, melyekkel azt támogatta, a király elé fogja terjeszteni, A főrendek, miután minden kísérletük ered­ménytelen maradt, kénytelenek voltak engedni; fenntart­ván maguknak, hogy saját álláspontjukat külön feliratban fog­ják kifejteni. Az alsó tábla ezen diadala nagy fontossággal bírt. Mert kitüntette, hogy az országgyűlésen határozott túlsúlya van. Ez alatt a főrendek körében felmerült az az indítvány: hogy a király kéressék fel, hogy első szülött fiát választassa meg utódjává, s e ezélból hirdessen mielőbb újabb országgyű­lést ; »a ki azután távolléte alatt őt helyettesítse, a közszabad­ságot oltalmazza, állandóan az országban lakjék, magyar tanácsosokkal és udvarnokokkal környezze magát, a magyarok nyelvét és szokásait elsajátítsa.« 2 ) A főrendek kétségkívül készséggel karolták fel az indít­ványt, melyhez az alsó tábla is — úgy látszik — haladék nél­kül hozzájárult, Azonban alig ment át az erre vonatkozó üzenet a főren­dekhez, midőn a megyei követek soraiban váratlanul nehézsé­gek támadtak. Többen hangoztatni kezdették, hogy ily határozatra nem voltak feljogosítva, mivel küldőiktől a király-') A főrendek ezt maguk mondják el, márczius 15-iki külön fel­iratukban. — A beszterczebányai követek pedig márczius 13-án irják, »Der grosse und kleine Adl haben sich lange nicht vergleichen können, und ist abermal gross Geschrei und viel Klagen gewesen. Können auch in dreien Artikln . .. nicht übereinkommen, sondern stellen ir Maiestät anheimb.« -) Az országgyűlés első felirata nyomán. Arról, mikép jött sző­nyegre és mikép tárgyaltatott ez indítvány, emlékeink mélyen hall­gatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom