Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 4. 1557—1563 (Bp., 1877)

III. A POZSONYI KIRÁLYVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS. 1563. Szeptember-November.

404 A POZSONYI KIRÁLYVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS. lia ezt nem teszi, a legfőbb érvtől fosztja meg magát, a mely­nek alapján a jövő évekre nagyobb acló megajánlását sürget­heti. Mindazáltal azt javasolta, hogy az adó megszavazása után igyekezzék az egyes megyéket és városokat rábírni, hogy az általok előlegezett összegeket ne kívánják a jövő adóból leszámíttatni; reméllette, hogy ez sikerülni fog. A király megnyugodott, és kivánatáról lemondott.*) Ugyanakkor az udvari hadi tanács is, a király felhívá­sára, előadta azokat a hadügyi vonatkozású pontokat, melye­ket a propositiókba felvétetni szükségesnek vélt. Első sorban a véghelyeknek élelmi szerekkel való ellá­tására irányozta a király figyelmét. Mivel ugyanis az a vissza­élés kezdett meghonosulni, hogy némely üzérek olcsó áron Összevásárolták az élelmi szereket, és azután drágán bocsátot­ták árúba; javasolta, hogy a kapitányok legyenek felhatal­mazva ily üzéreknek készleteit lefoglalni és azt az árt fizetni, melyet a rendek által választandó biztosok és a kapitányok képviselői együttesen fognak megállapítani. Az országgyűlés általán intézkedjék az élelmiszerek árának szabályozásáról, azoknak és a hadiszereknek szállításáról. Továbbá némely urak és nemesek gyakran fordúltak a királyhoz kérelmekkel, hogy az általok birt erősségeket őrség­gel és egyéb szükségesekkel lássa el, ő pedig e kérelmeknek elintézését a jövő országgyűlésre halasztotta. Azonban minthogy oly nagyszámú erősségeknek ellá­tására nem képes, és ezeknek egy része annyira el van hagyatva, hogy többé védelmi állapotba nem is helyezhető: az ország­gyűlésen ki kell jelölni a véghelyeket, melyeknek fenntartása az ország érdekében áll, s ezeket a király el fogja a szüksége­sekkel látni; a többieket le kell rontatni, vagy pedig a birto­kosok kötelezzék magokat azoknak kellő ellátására. A fenntartandó véghelyeknek megerősítésére a rendek ingyen munkákat ajánljanak meg. Végre a hajdúk garázdálkodásainak megszüntetéséről is intézkedni kell.2 ) Az udvari kamai-a felterjesztésének kivonata, mely alatt áll sPlacet Caesari. 7. sept. 1563.« ugyanott. — L. Irományok. XXIV. sz. 2) Az udvari haditanács dátum nélküli felterjesztése a bécsi titkos levéltárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom