Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 3. 1546—1556 (Bp., 1876)
V. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1550. Január- és Februárban.
1550. JANUÁR ÉS FEBRUÁLÍRAN. 245 tetése körül. Jövőre is gondja lesz rá, hogy hü és engedelmes alattvalóit minden sérelmektől megóvja. A mennyiben pedig katonái károkat okoztak, ezeket tudta nélkül és akarata ellen követték el. El van tökélve, hogy a hü rendek szabadságait és jogait tiszteletben tartandja. Azonban az ő és a rendeknek az ország javára czélzó tevékenységöktöl sikert és eredményt csak úgy vár, ha a vallás ügyében az egyesség ismét helyre áll, és az eretnekségek kiirtatnak. E végből szükséges, hogy a főpapok hivatásuknak feleljenek meg, egyházmegyéikben buzgón hirdessék az igaz tant és híveiket igyekezzenek a tévelytől elvonni; egy úttal oly helynököket, főespereseket, lelkészeket és hitszónokokat nevezzenek, kik ugyanezen irányban működni képesek. A világi rendeket pedig inti, hogy az egyháziakat támogassák; a tizedeket és más egyházi jövedelmeket a jogos birtokosoktól el ne vonják; csak oly lelkészeket fogadjanak el ; kiket a püspökök küldenek; az eretnekek kiirtásában ők is működjenek közre. Azok ellen, kik e tekintetben nem engedelmeskednek, kényszerítve látandja magát másnemű eszközöket használni. Mivel továbbá a jobbágyok elnyomott helyzete Isten haragját vonja a nemzetre, és nem illő, hogy azok, kik Isten előtt a hatalmasokkal egyenlők, a szolgaság igája alatt görnyedjenek; felhívja a rendeket, hogy a jobbágyok súlyos terheit könnyebbíteni igyekezzenek. Azok, kiket az ország törvénykönyvének átvizsgálása- és összeállításával megbízott, még nem végezték el munkájokat; siettetni fogja. Minthogy a hadak tartása és a véghelyek ellátása a mult években nagy összegeket igényelt, és igényelend jövőben is: felhívja a rendeket, hogy újabb adót ajánljanak meg,éspedig az utolsó országgyűlésen megszavazottnál ne csekélyebbet. Az adó-hátralékok behajtása iránt is intézkedjenek. A Magyarország és a szomszéd országok s tartományok közötti határoknak kiigazítása czéljából május elsején a két fél részéről kiküldendő bizottságok meg fogják kezdeni műkődésöket; a rendek válaszszanak a magok köréből biztosokat. Minthogy ő, a király, császári bátyjával és a német