Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 3. 1546—1556 (Bp., 1876)
IV. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1548. Október- és Novemberben.
192 A POZSONYI OltSZÁfiGYŰLÉS 22-én megerősítette.') De ugyanakkor abbeli óhajtását is közölte a rendekkel, hogy minden megyéből egy-egy követ, a kit ő maga jelelt ki, és a városok követei, még egy ideig maradjanak Pozsonyban, hogy velők némely ügyek iránt a tanácskozásokat folytathassa. 2) Melyek voltak ezen ügyek ? arról nincs tudomásunk. A király deczember 12-ig tartózkodott az ország akkori fővárosában. 3) Ezen országgyűlés tartama alatt Pozsonyban megjelentek János király özvegyének, Fráter Györgynek, végre az erdélyi és tiszán-túli rendeknek követei. A királyné és a rendek követei a béke és az ország egységének helyreállításáról, Fráter György követei pedig a Ferdinánd és Izabella alattvalói között felmerült viszályok és perek elintézéséről tettek előterjesztéseket. A király november 20-án adta Ju válaszát mind a három követségnek. Különösen kiemelte, hogy az ország egyesítésének ügye nem rajta, hanem Izabellán és atyján múlt. Ü ezután is kész mindent megtenni; s azon lesz, hogy a megkezdett alkudozások mielőbb eredményre vezessenek. A rendeket pedig biztosította, hogy az ország azon részeinek védelméről gondoskodni egyik legfőbb kötelességének ismeri. 4) ') A törvénykönyv ki van adva törvényeink gyűjteményében. — L. Irományok és Törvények. V. sz. 2) Binder György bártfai követ 1548. november 24-én írja küldőinek : »Dy Artikell am Dinstag nach Elisabeth roborirt hatli (a király) und selbst muntlich befolen, das aus jeglichen Comitatu einer bleiben soll, und bald darnach sy lassen beschreiben und benent mit dem Name ; dy fray Schtetli mit eingezogen und Bergscliteth dazubleiben. Was nun Ire Maiestät mit uns vermeint zu thun, das wissen wir nit.« (Eredetije Bártfa sz. k. város levéltárában.) 3) Gévay. Itinerar. 65 1. 4) Ezen követségek előterjesztéseit, és a részökre adott k. válasziratokat közli Horváth Mihály. Brüsseli Okmánytár. II. 169 —181. 11.