Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 3. 1546—1556 (Bp., 1876)

I. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1546. Februárban.

1 f>4G.. FEBRUlltBAN. 7 nul folytak le. Minden oda mutat, liogy az országgyűlés két tényezője: a főrendek és követek között lényeges ellentétek nem merültek fel, és nyugodt hangulat uralkodott körükben. Meleg szavakban hálájokat fejezték ki a királynak hazájok iránt tanúsított atyai gondossága- és fejedelmi kegyelmességeért. Mindamellett, a portával kezdett békealkudozásokra térvén át, nem hallgatták el sajnálatukat a felett, hogy ezen, hazájokat oly közelről érdeklő, annyira fontos ügyben az ő hozzájárulásokat nem vette igénybe; bár ezen eljárásnak nem annyira jogtalanságát támadták meg, mint inkább gyakorlati hátrányait tüntették fel. »Ha — így szólnak — ha ő felsége szándékát némely magyarországi híveivel közölte volna, ezek képesek leendettek kivinni, hogy az óhajtott czél elérésére a Zápolya-párt ő felsége híveivel egyetértőleg közreműködjék.« Egyébkint felkérik a királyt, hogy az ország védelmére saját tartományainak és a császárnak támogatását és segítségét eszközölje ki. Meg vaunak győződve a felől, hogy e nélkül végváraikat saját erejökből fentartani és védelmi állapotba helyezni nem képesek. Mindazáltal, az egész világ előtt bebizonyítandók, hogy legválságosabb helyzetökben is mitsem mulasztanak el, a mi az ország oltalmára tőlök kitelik, ő felségének egy évre a következő segélyt ajánlják meg : Minden jobbágyra két forint adót vetnek ki, melynek első fele márczius 21-én, második fele augusztus 11-én lesz fizetendő. Ehez »saját erszény ökböl,« szintén minden jobbágy után 20 dénárt a királyné és ugyanannyit a király részére ajánlottak. Azonban midőn ezen adó behajtásának módozatait megállapították, egyúttal felkérték a királyt, hogy a befolyó pénzösszeg kezelésével egy magyar kincstárnokot bízzon meg, általán az országos hivatalokra csak magyarokat alkalmazzon, a rendeket régi szabadságaik és kiváltságaikban tartsa meg, a magyar cancellária rendeleteinek az idegen származású kapitányok irányában is szerezzen érvényt, és a nagy pecsétet a cancellár őrizetére bízza. Továbbá azon kérelemmel fordúlnak a királyhoz, bírja rá a főpapokat, hogy tized-jövedelmeik után, a törvény által szabályozott kötelességük értelmében, a véghelyek oltalmára