Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 3. 1546—1556 (Bp., 1876)

III. A NAGYSZOMBATI ORSZÁGGYŰLÉS 1547. Deczemberben.

110 Á TFA6Y820MÍ»ATI 01ÍSZÁOGYÜLÉ4 ség részéről pedig: Mérei Mihály királyi személynök és Werner György királyi tanácsos. Ezek egy úttal utasítva voltak a császárnál és a biro­dalmi gyűlésnél is Magyarország részére segítséget kérel­mezni. Költségeik fedezésére a megajánlott adónak — miként láttuk — egy része rendeltetett. Mivel azonban ennek behaj­tását nem várhatták be, és magok nem voltak hajlandók bár­mit is előlegezni: az országgyűlésen jelenlevő némely urak és nemesek önkéntes ajánlataikkal előteremtették a szükséges pénzösszeget, azonban csak is oly feltétel alatt, hogy törvény által felhatalmaztatták az előlegezett összeg erejéig jobbá­gyaik adójának első részletéből szerezni magoknak kielé­gítést. 1) Az országgyűlés ezek után, deczember második felében eloszlott. 2) De a követek csak a következő (1548) év első napjaiban indultak útnak; és pedig a négyből egyik útközben megbetegedvén visszatért hazájába, egy második pedig kevés­sel Augsburgba érkezése után, a király által politikai ügyek­ben Magyarországba küldetett; így csak ketten jártak el a magyar rendek által reájok bízott feladatokban. 3) Ferdinánd király február 22-ikén közölte velők válasz­iratát. Kegyelmesen tudomásul veszi a magyar rendek liódo­latának jelentését, és viszont királyi jóakaratáról biztosít­ja őket. A mi a török szultánnal Öt évre kötött békét illeti, meg­nyugtatja őket az iránt, hogy az nem kárára, hanem javára A XIV. czikk. — Az országgyűlésnek 1547 deczember 12-én kelt és 32 pecséttel ellátott megbízólevele a bécsi titkos levéltárban. — L. Irományok. YI. szám. 2) Mikor ? nem tudjuk meghatározni. Abból, hogy az Augsburgba rendelt követek megbízólevele deczember 12 én állíttatott ki, egyáltalán nem következik, hogy az országgyűlés már a következő napokban befe­jeztetett. Tudjuk ugyanis, hogy a követség megválasztása után érkezett meg a tőrük békekötés híre, és kezdettek meg ez ügyben a tárgyalások. 3) Ezt, a két követ maga mondja el a birodalmi gyűlés előtt tar­tott beszédében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom