Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 2. 1537—1545 (Bp., 1875)
XI. MAGYARORSZÁGI RÉSZLEGES GYŰLÉSEK 1542- és 1543-ban.
466 MAGVARORSZÁGI RÉSZLEGES GYŰLÉSEK. rábbi politikájához, mely szerint mind Ferdinánddal, mind a portával fenn akarta tartani a jó viszonyt, s a török hódítás veszélyeit színlelt hódolás és adófizetés által igyekezett elhárítani, mindaddig, míg Ferdinánd képes lesz oly haderőt vezetni az országba, mely annak megvédelmezésére elégséges. Hogy ezen politikájának a rendeket megnyerje, 1542. augusztus közepén Nagyváradra gyűlést hirdetett. Nyolcz megye : Arad, Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Külső-Szolnok, Tentes és Zaránd nemessége gyűlt egybe. Fráter György előterjesztésének lényeges pontja az volt hogy a török adó megfizetésére és Kassa megerősítésére adót kért megszavaztatni. Azonban a rendek nem helyeselték magatartását ; meg nem tudtak megbarátkozni azon gondolattal, hogy a töröknek, ki ellen őseik annyiszor diadalmasan harczoltak, adófizetőivé váljanak; még nem mondottak le a reményről, hogy Ferdinándnál védelmet találhatnak. Ennek folytán a kívánt adót megtagadták, kijelentették, hogy Ferdinándhoz kivannak csatlakozni, és hódolatuk kifejezésére Somlyay Mihályt küldötték követül a királyi udvarba. ') III. A nyolcz megye rendeinek magatartása nagy hatást gyakorolt Fráter Györgyre, hajlandóvá tette őt szorosabban csatlakozni Ferdinándhoz. Es midőn (1542.) szeptember havában a német birodalmi sereg Magyarország felmentésére megérkezett, nem késett többé a maga, Izabella és az erdélyi rendek nevében követeket küldeni az udvarba, kik által a gyalui szerződés oklevelét megküldötte, hódolatát tolmácsolta és szolgálatát ajánlotta. ') Egy 1542. szeptember 21-én Gyulafehérvárról a királyi udvarba küldött névtelen jelentésben olvassuk: „In congregacione Varadiensi postulata fűit contribucio a Regnicolis, qui Thibiscum accolunt, pro tributo Cesari pendendo, quod se negarunt daturos, qui omnes fere adheserunt Serenissimo Domino Romanorum Regie Maiestati. . . . Peciit eciam Dominus Varadiensis subsidium ad conseruacionein Ciuitatis Cassouiensis, quod est illi omnino denegatum." Eredetije a bécsi titkos levéltárban. — A nyolcz megye által Somlyay részére adott megbízólevél eredetije ugyanott. — L. Irományok. IV. szám.