Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 1. 1526—1536 (Bp., 1874)

II. A SZÉKESFEHÉRVÁRI KIRÁLYVÁLASZTÓ ORSZÁGGYŰLÉS. 1526. November.

20 SZÉKESFEHÉRVÁRI ORSZÁfííiYULÉS. eleinte szabadkozott és csak hosszas reábeszélés után jelentette ki, hogy a koronát elfogadja. A királyválasztást haladéktalanul követte a koronázás, mely más nap, november 11-én hajtatott végre. Az esztergomi érsekség, melynek főpapját illette a koronázás tiszte, üresen állott; Szálkái Mohács mezején találta sírját, s vele Kalocsa érseke is. Ennek folytán az életben maradott főpapok legidősebbike, Podmaniczhy István nyitrai püspök hivatott fel a fontos szertartás végrehajtására. Az ősi szentegyház gazdagon felékesíttetett. Közepére királyi trónt helyeztek el. Podmaniczky, püspöktársai által környezve, ünnepélyes menetben vezette ide Szapolyayt, ki szent István palástját vette fel s kardjával övedzte körül magát. Mise közben Várday Pál egri püspök és Perényi Péter koronaőr kezeikbe vették a szent koronát. Az utóbbi a körülállókhoz fordulva így szólott: „Magyarok! ím itt a korona, melyet én három év óta nem láttam, minthogy elrejtve volt. Akarjátok-e, hogy azzal Szapolyay János a szepesi gróf megkoronáztassák?" „Akarjuk" válaszolt a gyülekezet. Majd Verbőczy kérdezé: „Nemes és nemnemes hazánkfiai, tudjátok mennyi szolgálatokat tett a vajda űr a magyar nemzetnek ; hálatlanok akartok-e lenni iránta?* „Nem akarunk!" hangzottfel. „Emelje fel tehát mindenki kezét." Es a jelenlevők felemelték kezeiket. Ezután fejére tették Jánosnak a koronát. A szertartás befejeztével a király lóra ült, és, az urak s nemesek kíséretében , a város falain kivül egy emelkedettebb helyre vonult. Itt kivont kardjával négy irányban négy vágást tett, mire a püspökök egyenkint közeledtek hozzá, királyokúi köszönteni őt, s pásztori csókjaik között megáldották. „Isten, a boldog') Szapolyay a lengyel cancellárhoz nov. 11-én írt levelében kiemeli: „Preces, et ipsa Regnicolarum nostrorum pene coaccio . . . urserunt nos liuic oneri humeros nostros subclere . . . quod non tani nitro, quam Dei ipsius populique jussu fecimus." — Bethlen Farkas i. m. 65—68. 11. adja a beszéd szövegét, melyet Szapolyay ez alkalommal állítólag tartott. De kétségtelen, hogy e beszéd Bethlen műve.