Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 1. 1526—1536 (Bp., 1874)

XI. A POZSONYI RÉSZLEGES GYŰLÉS. 1580. Május 8.

1580. J1ÁJVSBAN. 267 feljogosítja a magyar rendeket a reményre, hogy most a kereszténység közös ellenségének, a törököknek leküzdésére fogja erejét irányozni; mert a magyarok és tótországiak, hosszú szenvedéseik és zaklattatásaik után, Istenen kívül, csak a császártól reméllnek segedelmet. Midőn Ferdinándot királyuknak választották meg, többi között arra is tekintettek, hogv testvére a császári koronát viseli, és több hatalmas országnak fejedelme. Még nem mondottak le azon reményről, hogy uralkodása alatt a törökök Magyarországból kiűzetnek, és kegyetlen tetteiktől a keresztény népek megszabadíttatnak. Feleslegesnek tartják hosszasan elbeszélni, mit szenvedtek Magyar- és Tótország lakói százharmincz éven át a törököktől ; ezt könnyen fel lehet fogni, ha meggondolják, hogy csak a múlt esztendőben hány ezer embert gyilkoltak le, és hurczoltak fogságba, s mily iszonyú pusztítást vittek véghez. Isten bizonyára nem más okból emelte őt, a császárt, a keresztény népek fölé, s halmozta el számos országok birtokával, annyi áldással és szerencsével, hanem hogy a keresztény vallást védelmezze. Most lenne ideje, hogy a török ellen hadjáratot intézzen. Ha ezen gyűlés is eredmény nélkül oszlik el, a keresztény népek, s különösen Magyar- és Tótország lakói kétségbeesnek, ellenben a törökök vakmerősége és dölyfe még emelkedni fog. Könyörüljön tehát ezen népek szerencsétlenségén és gondoskodjék megmentésükről. Ne tartsa őt vissza azon körülmény, hogy a magyar- és tótországiak között vannak, kik a törökkel tartanak; mert ezeknek száma csekély, és részint félelem, részint kétségbeesés vezette őket a török karjaiba. Siessen tehát Magyarország oltalmára. „Mert ha ezen alkalmat elmulasztják, —- így végzi előadását — kénytelenek lennénk, minden reményről lemondva, az ellenség igáját magunkra venni; amely esetben csakhamar Németország is ki lesz téve az ellenség támadásainak. Emiatt, ó győzhetlen császár, Magyar- és Tótországnak megszabadítását, összes rendeinek és lakóinak üdvét s jólétét felséged kegyelmébe ajánljuk; készek levén a magyar- és tótországi rendek, utódaikkal felségednek örök időkre szolgálni." Beszédének második részében, midőn a birodalmi gyűléshez fordul, a szemrehányások sem hiányoznak. A nagyváradi