Fraknói Vilmos (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 1. 1526—1536 (Bp., 1874)

VII. ERDÉLYI, HORVÁT- ÉS TÓTORSZÁGI GYŰLÉSEK. 1527-ben.

160 ERDÉLYI GYŰLÉSEK 1527-BEN. I. 1527 nyarán, midőn Ferdinánd Magyarországban fegy­veres erővel lépett fel vetélytársának leküzdésére, és ügynökei Erdélyben is, különösen a szászok között, élénk tevékenységet fejtettek ki: János király szükségesnek látta Erdély rendeit is összegyűjteni, hogy az elpártolástól visszatartsa, és segélyü­ket, válságos helyzetében, kikérje. János király meghagyásából, Maczedóniai Miidós alvajda 1527. augusztus második felében két gyűlést hirdetett: a magyar és székely nemességnek azon hó 26-ra Tordára, a szászoknak pedig szintén azon hó 30-ára Medgyesre. ') A tordai gyűlésről semmit sem tudunk. A szászok medgyesi gyűlésének két határozatát ismerjük : az egyik Ferdinánd ügynökének Reicherstorfer György-nek elfogatását rendeli el, a másik 9500 forintnyi adót ajánl meg a szászok részéről János királynak. 2) II. János király, vetélytársának diadalmas fegyverei elől 1527. október felében Erdélybe vonult. Maga köré gyűjtvén Kolozsvárra a rendeket, szerencsés eredménynyel hivatkozott áldozatkészségükre. Nyolc zvanezer sokat fog küldeni; bizonyára avégből, hogy e gyűlésen követeket választasson a komáromi országgyűlésre. Kovachich. Supplementum. III. 85. 1. ') A szászokhoz augusztus 23-án intézett meghívólevél eredetije a szász nemzet szebeni levéltárában. — L. Irományok. I. szám. 2) Reicherstorffer jelentése 1528. Ferdinándhoz. (A bécsi t. levt.) Azonban téved, midőn a megajánlott adót 7000 frtra teszi. Brassó város tanácsa szeptember 2-án Szeben városához intézett levelében írja: „Retulit nobis d. Sigismundus concivis et fráter noster, in proximam dietam universörum dominorum nostrorum in Megyés celebratam missus, conclusum esse parihus votis, ut 0 M. et Vc. dari et contribui deberent." Schüller közleménye ReicherstorfiVr élet­történetében. (Archiv für Kunde Österreich. Geschichtsquellen. XXI. 263. 1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom