Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)

Első szakasz

tocollum /sáré rész/, >.i^ yek ismét különféle formulákbél állnak, amelyeknek számát és sorrendje* személyi és tárgyi

P időbeli és helyhes kötött körülmények határozzák meg /Voöo elemző iratismeret/

0 Mindazonáltal van sok • oklevél levél forrná ban is ina; a római császárok levél formájú leiratai, a legkorábbi pápai oklevél, mely valósággal kisajátította a levél formáját; az ujabb korból /eredeti/ kéziratok, udvari parancsok, legfelsőbb rendeletek és nemkülönben a "közlő foimában, de, intézkedési szándékkel" /Heuberger/ irt levelek a kereskedelmi üsleti élet köréből 0 ¡2/ Az akta szó visszavezet bennünket a római közigazgatási szóhasználatba; actá-n /commentarii = emlékezetre méltó feljegyzések/ itt az állam központi és tartományi hatóságainak a kiadott és befuié ügyiratokról vezetett lajstromait érhették, acta ordinis vagy gesta municipáliá-n pedig a /Rómán kivüli/ városi hatóságok hasonló jegyzékeit, tehát tekercs formájában őrzött közigazgatási könyveket /Amtsbuch/ vagy több lapból álló irományokat /polyptychon/, amelyekbe "megtörtént dolgokat" /Gesnhehenes = actum, plur. acta/ jeleztek felo Ez a szó a középkorban nem volt használatos ezzel szemben - a felduzzadó "akta"-anyag kapcsán - 1600 körül már min£ kül csönsző tűnik fel, éspedig szigorúan meghatározott értelemben mindenekelőtt birói tárgyalások gyűjteményeinek jelÖlósére

0 Az aktáknak /ügyiratoknak/ éppenúgy sajátosaa^'i egy bizonyos úl tozó formászerüségo JSbbdn a vonatkozásban ugyan szintén szembetűnik az elté rés egy karoling királyi oklevél és a 11

0

század egy cseleSmenyérÓl /"Akt"/ szóló följegyzés - egy talán már más alkalommal teleirt pergamenszalagon található egyszerű, leggyakrabban keltezetlen jegyzet /".Notia"/ között valamilyen cselekményről ós annak tanúiról césőbb mégis a felismerhetetlenségig € mosódik a formai különbség oklevelek és ágyirátok közöt^t, Bgy újkori "oklevél"-lel szemben, amely hijávai van régebbi mértékekkel mérhető bármiféle alakiságnak, gondoljunk csak a vasúti jegyre vagy egy élelmiszerjegyre,ott állanak az olyan iratdarabok, amelyeknek formai kiállítása éppenséggel vetekszik az oklevél igazi szertartásos ünnepélyességével, és anelyek mégis "csak" ügyiratok /akták/, körülbelül a hivatalos Írásmódon /stilus curiae^ kuriális stilusban/ fogalmazott fejedelmi utasitások vagy hódoló feliratok. A rendszerező iratismerétben az osztályozás alapjául szolgáló stilusalakzatok egyáltalán semmiféle szerepet sem játszanak az oklevelek és ügyiratok közti különbségtevés során. Ezzel szemben vannak 1ényegbevágó különbségek oklevél és ügyirat között. Az ügyiratok célja nem bizonyitás vagy éppen azj hogy befejező közrenüködést fejtsenek ki egy jogi cselekmény ^agy a tényállás során. Inkább minősített közlésre, értesítésre vagy rendelkezésre szolgálnak, hogy a hatósági illetékesség keretén belül foganatosítsanak valamit /"Handel"= acta/; jogügylet lebonyolítására csak közvetve szolgálnak, amenynyiben azt előkészítik /az oklevélhez vezető ut ügyirat darab okkal van kikövezve/, közhirré teszik vagy lefolytatják. Az ügyiratok tehát gyakran csak eszközt jelentenek a cél irániban és muló jelentőségűek, lüg az oklevél egy fejlődés lezárulását jelenti, addig az ügyiratok ezt a fejlődést magát dinamikusan szemléltetik a mellette és ellene szóló valamennyi okkal egyetemben. Az ügyirat mint olyan önmagában egyáltalán semmiképpen sem önálló, ellenben kiegészítésre szorul, az egyiknek a másikba való kölc sonös egymásbakapcsolódása után /Korrespondenz - egymásnak való megfelelés/ válik csak teljesen érthetővé. Okleveleket el lehet különiteni /az előzményüket képező ügyiratoktól/, anélkül, hogy ezáltal kiszakitanók azokat egy összefüggésből, mint as ügy irat darabokat, amelyek ezt az összefüggést előbb egymás közt hozzák léptre. Amazokat /t.i, az okleveleket/ tehát ezért, és nemcsak külső okokból /pergamen, alak, függő pecsét/ őrizzük mint különálló