Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Negyedik szakasz
•»unter fliegendem Siegel», sub sigillio volanta /s.v., sub vol., sub volanti/, vagyis az irományra került ugyan pecsét, de ezt ugy helyezték el, hogy nem zárta le az irományt, pl. egy négyszögletű papirnyelven, amelyet a boríték hajtókájának a csúcsára enyveztek, minek következtében tehát a pecsét bizonyos tekintetben a levegőben lebegett. Csak miután a közbeeső címzett /v.Ö. "an A per Adresse B" - AHftfck B-/ciVén keresztül/, to the care of/.. cimén, ... kezébe /tudomást szerzett a tartalomról, zárta le a küldeményt a pecsét eegitségével, a fönti példa esetében a papirnyelv odaragasztásával. Bzenkivül szükség volt még egy második, rendes formában lepecsételt boritokra is, minthogy a pecsét puszta odaragasztása nem óvott volna titokszegéséktől. "Sub volanti" történtek még iratküldések az első világháború végén.Kgy ekként kezelt irás elküldő je munkát takarított meg magának, amint ezt egykor Metternich fogalmazza Hardenbergnekt "Ich schicke den gegenwärtigen Brief sub volanti an Graf Zichy /berlini követ/." "Ezzel megtakarítok egy sürgönyt hozzá." A pecsét anyaga függőpecséteknél, kezdetben rányomott pecséteknél is, a viasz. Angliában egykor havonta négy mázsára volt szükség a nagy pecsét /great seal/ céljaira. Minthogy a viasz az összehajtogatásnál könnyen ráragadt a papírra, aminek következtében a pecsét megsérülhetett, ez /már a 14. században/ kiváltképpen rombusz-alaku papirfölzetet /pecsétóyó-lapocaka . teotura /Siegelschutzblatt vagy ektur/ kapott; később a rányomás előtt helyezték a viaszra és igy felvette a pecsét ábráját. Láthatólag a 16.század óta találkozunk mint uj pecsétanyaggal az ostyával, amely kovásztalan buzalisztpépből sütött korong. Ezt megnedvesítették és mint a viaszt befödték a papirlapooskával, ami * után a pecsétanyagba belenyomták a pecsétnyomót. »A pecsét^lésre szolgáló ostyák kevéssé simulékonynak és kivehetőnek /élesnek/ bizonyultak, úgyhogy az ugyancsak a l6*században divatba jövő pecsétviasz /a M soanyolviasz" - hispanisch Wachs"/ felül tudta múlni azokat. Befejezésül hadd említsük még meg a szárazpecsét-eljárást, amit,mivel ennél az eljárásnál egyáltalán nincs is többé peesétanyag* a "L/ocus/ s/igilli/ ellenére is hevesebben szárazbélyegzés nek /Trockenstempelung/ nevezünk. Ha a szárazbélyegzővel ellátandó iratdarab több oddalra terjed, akkor a füzőzsinór végeit áthúzzuk a megenyvezett papirfölzet alatt és ezen a módon megakadályoztuk* hogy a zsinór megoldása folytán egyes lapokat ki lehessen venni. A szárazbélyegzőnek olykor, hogy viaszpecsót látszatát keltse, vöröses színű papirfölzete az oklevél papirosával együtt vette igy fel a nyomatot. Példa az alkalmazására: a 19/20 századi törvények többoldalas eredeti kéziratai. A jelenben, mint a szárazpecsét esetében, pecsétekről /szolgálati, hivatali pecsétek/ beszélünk akkor is, amikor csak egy /szines/ bélyegző rányomásáról van szó, igy különösen másolatok vagy aláírások hitelesítésénél. Természetszerűleg a pecsét terjedelme / Format des Siegels/ rendesen megfelel a kiadmányénak^ egy kabinet-rendelet tehát a szo szoros értelmében "nem viselhette el" /"untragbar"/ a "lettre de chanoellerie" /kancelláriai irat/ nagy felségpecsétjét, akár mint hitelesítési ismertető jelet, akár mint az irat lezárására szolgáló eszközt. Mint pecsétfortria, a számos lehetőség közül majdnem csak a köralalku maradt meg. ^y° m tatott iratmintákat /Formulare/ is lehetett ellátni pecséttel, mint mondjuk a 18. század "kegyelemleveleit" /"Pardonbriefe"/ katonaszökevények ügyében. Egyébként ugy látszik, hogy az iratok világában "nyomtatványok"-at /űrlapokat, elenyomatokat,: "Vordrucke"/ már a 15«? század végén, tehát az egyáltalán lehetséges legkorábbi időpontban alkalmaztak, fogalmazványok számára Poroszországban ilyenek csak a 18.század második felében.váltak szokásossá. Az iratok öszszefüzéséről, /egybecsomózásáról/ és lapszámozásáról lásd fent a 61. lapon.
