Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)

Második szakasz

osak négy sornak volt szabad állnia. Ugyanez ismétlődik a befejezésnéli ahol a jelentés aláirásának az uralkodó újbóli megszelitásátél számitott lehető legnagyobb távolságra az udvariassági részben, szorosan a lapnak a legalsó szélén kellett helyet foglalnia: "Főméltóságu Választófejede­lem /térköz/ teljesen alattvalói módon engedelmes /térköz/ az Ö N.-i hi­vatalához rendelt tanácsosai és kamaramestere /térköz/ N.N.N." /g.Chur­ffirstl. Durchlaucht,.. ganz unterthanigst gehorsambste.• • zu Dero N.schen Ambts-Cammer verordnete Ráthe undt Camnermeister..• N.N.N./ Meg feltü ­nőbben emeli ki az alárendeltségi viszonyt az udvariassági rész helyébe alkalmazott hódolati vonás /jevotionsstrich/, amelyet némelykor,Ha ugyan­is a jelentés szövegének a befejezése már csak néhány sorra terjodt egy uj oldalon, emek az oldalnak egész hosszában le kellett húzni a "lega­lázatosabb" /submissest/ aláírásig. Hasonlítsuk össze ezzel az iras be­osztását egy kabinet-rendeleten /' 23*1./: madártávlat szemben a békának a távlatával! A jelentés Írásmódja is ugy viszonylik a leiratóhoz /mo ­dus rescripti/, mint egy fénykópnegativ. Amikor ott díszeleg a leiratok élén /sőt sokszor egy hatósági leirat élén is,.ha ezt mint kancelláriai iratot megbízásból /"ím Auftrag"/ bocsátották ki/ az Isten kegyelméből való uralkodó teljes cime, ugyanakkor megfelel ennek a jelentésben ugyan­azon a helyen a "Felséges" /"Allerdurchlauchtigster"/- vagy hasonlónak címfelirat a,.-'egy. ellenkező dolog, amely az egész szövegen át követhető: itt parancs, fenyegetés, igéret, ott pedig kérés, szolgálatkészség és "utolsó lehelletig alázatos" /ersterbende/ hála /egészen az Én eltörlé­séig, midőn elhagyták a személyes névmást/. A leiratban foglalt fenyege­tés /comminatio/ formálisan kikényszerítőt te az alázat nyilvánítását a jelentésben. A kancelláriai írásmód formaságainak rendkívül dus alkalma­zása révén ismerszik meg az ancien régime hatósági jelentéseinek ez a legpregnánsabb osztálya mint .olyan, amely a szertartásos iratdarabok fa­jához tartozik. A számuk nagyon jelentékeny volt, mivel ugyanis a kuriá­lis írásmódon leiratokat intéző valamennyi hatóságot szintén az uralkodói cimen kellett megszólítani /v.ö..19-?Ol./.. Csodálatosképpen éppen a tény­leg az uralkodó elé terjesztett /nem csak képletesen őt megszólító » de tén'yljBg' egy magasabb hatósághoz beérkező/ jelentések meglehetősen mente­sek/a barokk izlés szerinti szertartásosságtól. Közvetlen jelentések et /immeaiátberichte/ /a trónhoz intézett jelentéseket,, előterjesztéseket/, ahogy nevezték, szabály szerint csak a miniszterek tehettek, éppúgy,mint bizonyos személyiségek, akikkel az egyeduralkodó amazok- feje fölött egyenest folytatott levelezést. A fejedelemhez való./hagyobb közelség az., effajta jelentések kiállítóinak megengedte irományaik erős leegyszerűsí­tését. A közvetett és közvetlen jelentésadás közötti különbség /mindkét alkalommal'a' legfelsőbb személy megszólításával!/ nevezetes s zerepet ját­szott a diplomáciai iratváltásban. Kiváltképpen..a 18 .század folyamán a követeknek rendszerint kettős utoh keresztül kellett jelentéseiket /re­lációikat/ megtenni ök, Poroszországban pl. mind a királynak, mind a kül­ügyminisztériumnak /Kabinetts-/-auswartiges/Ministerium/. Amazokat dépê­ ches immédiate s­nak,. emezeket dépêches médiates— nek hívták, ezek olyan* meg jel ölesek,, "amelyeket egyébként-fordítva-is-használtak a megfelelő uta­sításokra, mig ezeknek az utasításoknak a neve az angol szaknyelvben ma out-despatches . Nagyjából és egészében egybevág mind a két jelentés-pél­dány, . csak. egyes mondatok lehettek külön à király vagy a minisztérium számára szánva. Másként volt ez XIV.Lajos Franciaországában, ahol a kö­veteknek kettős jelentésküldésük /"double correspondance"/ tekintetében elő volt irva, hogy a külügyi államtitkárnak küldött jelentéseknek tar­talmazniuk kellett ""azokat a magántermészetű dolgokat, amelyekről /a kö­vetek/ azt gondolhatták, hogy tiszteletből nem szabad beleírniok. a ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom