Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Második szakasz
léssel és azzal segítettek magukon, hogy olyan megjegyzést alkalmaztak, mely megmagyarázta a kiállító /okmánykiadó/ saját kézírásában való akadályoz tatásának különleges körülményeit. Az a kifejezés, hogy "legmagasabb kabinet-rendelet 11 /udvari parancs/, tehát szófecsérlés /pleonaz mus/, mivelhogy hatésági kabinet-rendeletek nincsenek. Csak amemyíben kabinet-rendeleteket alkalmilag a trónörökös is aláirt, igazolja ezt a kiegészitó megjegyzést. Az aláirás kizárólagos egyedi joga természete - ^ sen az uralkodó nevével való minden visszaélést is megakadályozott. Miután nem ismert el semmi mást maga helyett, itt sem tűrt meg semmit magamellett a manus regia /királyi kéz/t azaz, egy ellen jegyzés, amilyen leimtokon és határozatokon megszokott volt,, kéziratokon sem volt kizárva /v.ö.; 108-309*1./, elvileg elmaradt a kabinet-rendeletnél /mint egyébként az angol Korona rendeleteinél /"proclamations"/ is/j az ellenjegyzés ismét csak a v n Vqgf elsőbb Kibocsátvány " /Allerhöchster Erlass/, a kabinet-rendelet utódának esetében az alkotmányos kor ban, v vált szükségesük, legalább is oly mértékben, amennyire a parlament által ellenőrzött kormányzási működésről volt sző. A katonai nyelv még továbbra is jól idrnerte az alkotmányos szempontból megbotránkoztató "kabinet-rendelet" szót, mégpedig joggal, mivel ezekben az esetekben a parancsnoki hatalom ellenjegyzés nélküli iratairól, tehát az 1717-bJtö a kabinrt -rendelet megalkotója által "érc—szikla "-ként /"rocher de bronz e f y állandósított /i.Frigyes Vilmos porosz király lapszéli följegyzése/ egyeduralkodói elv legerősebben bizonyító erejű dokumentálásáról volt sző. Egyébként a Legfelsőbb Kibocsátvány még egysze rübb formát mutat, mint a kabinet-rendelet, amemyiben ott a megszólítás és udvariassági rész elmarad. A szöveg esekkel a szavakkal kezdődik: *,. .,,-n kelt jelentásére• ••• jóváhagyom.•*• /k stilo relativo szerkesztett > , fogalmazás ritkább./ Á szövegben és a külön belső címzés /balra lent/ utján megszólított - ilyen töbh is lehet személyé ^ legtöbbnyire azonos azzal, aki az ellenjegyzést foganatosítja. .' A Legfelsőbb Kibocsátvánnyal, mely mint uralkodói parancsforma egyes esetekben /eltérően az általános elvont módon szerkesztett császári ,kiaá lyi stb # rendeletektől/ megfelel a központi hatóságok rendeleteinek és egyéb hivatalosan illetékes szervek intézkedéseinek /lásd alább/, lezárul rangban legfelsőbbek ügyiratdarabjaiból álló azon legelőkelőbb csoport köre, melyet itt,'moslí'vizsgálat tárgyává koll tenni. Megemlítendő még, hogy a le vél-Írásmód mint az uralkodói aká^~ ' i rat kifejezésí. formáj a" alkáLmazást nyert tulaj donléppeni parancs-jelleget nélkülöző iratokban -./., 16* 1./, mégpedig manifesztum okban /nyilatkozat,kiáltvány/ és az ezekkel közeli rokonságban álló• proklanácjó kban /szózat, v kiáltvány/, ős hogy ez az.írásmód különösen az egyeduralkodó és a miniszter közötti bizalmas levélváltásban, "amikor az az abszolutizmus bevógződése óta lehetségessé vált,, testesült meg a legtisztább alakban, mert talán a császárnak kancellárjaihoz, intézett "kéziratai"—ban, amelyek a megszólítás ban és az udvariassági részben hasonlítanak a kabinet-rendeletekhez /Kedves Caprivi-m!.• • az Ön hiven ragaszkodó császára ós királya,I.Vilmos R./, anélkül hogy parancsok /rendeletek, "Orders"/ lennének, nem lehet többé megállapítani a köztük és a magánlevél közti különbséget /v.öiJj/^ kiváltképpen ha sajátkezűieg irt darabokról és egyszerű névaláírásról ván szó, mint I.Vilmosnak Bismarckhoz intézett kéziratainál. A felsőbb ran guak irományainak második csoportjából, tehát a hatóság októl eredő irományok közül már emlitettük a megbízáson alapuló iratokat. Közigazgatási hivatalok és törvényszékek természetesen önállóan is adtak ki leiratokat, határozatokat és hoztak Ítéleteket, nemcsak az uralkodó tényleges részvétele, hanem az ő személyére való foimális hivatkozás nélkül is. Sőt az ügyek
