Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)

Második szakasz

, 1. a kérvényre adott pusztán igazgatási uton nyilvánított kegyből származó döntés /pl. egy mesterség /ipar/ üzésére vonatkozólag/; 2. az egyezség* /Abschied/ az tt-in, barátságos kiegyezés eljárása során mindkét fél kérésére abból a célból, hogy elkerüljenek egy költséges pört; 3. egy függőben lévő pörbe való közbelépés az egyik fél kérelmére

iS éspedig vagy csak forma széria* mint a "legfelsőbb bíró" felügyeleti jogának folyománya /pl. egy külön vizsgálóbizottság kirendelése utján/ vagy pedig anyagilag, amit a későbbi idők "hatalmi szó

"-nak /Machtspruch/éreztek; 4° egy puszta átküldő határozat /Remissorial-Dekret/ /a kérvény átadása egy hatóságnak elintézés céljából/. A határozat vagy a kérvény szólére kerül /lapszéli határozat/ /Marginaldekret/ vagy a végére,miként a császári adnotitio /tkp. adnotatio/ és subnotitio /tkp. subnotatio/ a régi római p rece s-e n /kérelmeken/. A második esetben a határozat sokszor a kérvény utolsó /hát-/ &j dalának felső , üres felén található, éspedig ezek a hátirati határozatok /Doreualdekrete/ az olvasó előtt fejjel lefelé jelennek meg, mert megfogalmazásuk előtt, a folio-alaku iratlapot befelé összehajtottáko Emellett az "eredeti kózirati" eljárás mellett különösen helyhiány miatt vezettek határozatokat különálló ivekre is és azután irányították a határozatot végrehajtó hivatalhoz a kérvényt mint melléklétet /Beischluss, Anlage/* Mindig feltűnő az okirat keltezése, ami a "dátum" vagy "actum" helyett szabályszerűen "decretum"-mal vagy "signatum"-mal van jelölve• Az utóbbival akkor, ha alul pecséttel ellátott határozatokról /u.n. "szigna- turák

"-ról/ volt szó. Később ez a különbség elmosódott, és a "Signatura" pecséttel el nem látott darabokon is szerepel. S. "kérvényre adott határozat

rt /Supplikendekret/ /amint összefoglalóan mondhatjuk/ okleveles formáját áW vették a kegyelmi és igazságügyek intézéséből a legtágabb értelemben vett államigazgatásba és ezáltal abból az abszolutisztikus kancelláriák tipikus ügyirat darab ja vált. Ennek gyakorlati oka kézzelfogható volt. Itt nem az uralkodó szólt többé mint stilo curiae /kuriális Írásmódon/ oklevéladő, hanem róla beszélnek harmadik személyben. Az Isten kegyelmére hivatkozó formulával egybekötött teljes /nagy/ cim /intitulatio/ helyett most talán kissé egyszerűen hangzik, Főméitóságu Választófejedelem ugy parancsolja, hogy /Seine Churfürstliche Durchlaucht befehlen, dass<><,./ ... és rögtön következik a parancs tartalma, minthogy minden további formula amellyel a kan- . celláriai irat meg volt terhelve, többé-kevésbbó lekopott. Ha a kuriális Írásmód volt az uralkodó ünnepélyes öltönye, amikor a nyilvánosság előtt megjelent /littera pátens - tkp. litterae patentes/, akkor a stilus relativus /előadói Írásmód/ volt a "premier magistrat" munkaruhája a hatóságaival folytatott titkos iratforgalmában. Modo decreti /határozat, dekrétum módján/ bocsátották ki az éppen olyan nagyszámú,mint fontos szolgálati utasításokat /szabályzatokat /Reglements/, instrukciókat/ mig az iskolát, adét, szabadon öröklött birtokokat, kantonokkal szembeni kötelezettségeket illető és egyéb, az alattvalókat személyileg érintő ügyekben kiadott szabályutasitásokat jellemző módon kancelláriai iratokként "tették közzé". Nemcsak a központi hatóságok által, tervbevett és a monarchikus kormányfő-elé aláírás végett terjesztett kiadmányok részesítették előnyben egyre inkább a gyakorlatilag egyszerűbb határozat- /dukrétum-/ formát, ezt használtába- uralkodó személyi kormányirodája, a kabinetiroda /Kabinetiskanzlei / is, a stilo litterae /tpk. stilo litterarum/, tehát levélstílusban szerkesztett kiadmányok mellett /k

ábinethatá- rozatok " ' a kabinet-rendeletek ' ' mellett./ A kabinethatározatok iegtöbbnyire rövidebb végzések voltak, mig a hasonló Írásmódú részletes szabyányutasitások az éppen most említett hatósági előterjesztések közé tartoztak. Mig a "határozat" /Dekret/gső az itt tárgyalt értelemben /éppúgy, ^mi-nt a "Heskript" . ' /.'is/ Németországban az abszolutizmus kísérőjelensége és azzal együtt eltűnik, másutt, pl. a francia közigazgatási nyelv-