Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

V. A törvényhozás folyamata

amit általában elmondottunk róluk. A cirkáltatásra vonatkozó tc.-ek sem mondanak lényeges újat, a latrok kergetése a régi gyakorlat szerint történik. A törvényhatósági bíráskodásról hozott törvények elsősorban a sedriák tartásának sürgetései s részletintézkedések. Ennyit a törvényanyag tárgyi jellemzéséről. A nagyarányú törvényalkotás, láttuk, távolról sem fogja be a szabályozandó (és szabályozható) ügyek teljességét; igen sok teret hagy a fejedelmi hatalomnak. Az a lényegeskérdésekben alig korlátozott. Több ízben szóltunk róla: a fejedelmi conditiókat a helyzetüket már megerősített uralkodók nem tartják be. A szorosabban fejedelmi jogkörbe tartozó ügyekben (hadügy, pénzügy - a külügyről, az országgyűlés külügyi jogkörének elemzésére késeibb kerülvén sor, csak azután szólhatunk) a törvényalkotás köre eléggé korlátozott. Az adót a rendek (lényegében csak az 1588-as kivételtől eltekintve) megszavazzák, felhasználásába nem szólnak bele (az 1593-1594-es kísérlet hamar megbukik), a róla való számvételhez is általában csak a fejedelmi hatalom időleges meggyengülései idején van közük. A háború és béke kérdésében (kivételektől eltekintve) a fejedelem dönt, a hadsereg az ő kezében van, a hadkiállítást (egy viszonylag jelentéktelen esettől eltekintve) nem tagadják meg a rendek, hadszervezeti kérdésekbe alig szólnak bele, a várak építésére csak a pénzt és közmunkát adják, a végvári hálózat a fejedelem kezében van. A kincstári jövedelmekre pedig csak kivételképpen, egészen rövid időszakokra terjed ki a rendek ellenőrzése - a legtöbb, amit e tekintetben tehetnek, saját terheik csökkentése érdekében épp a fejedelmi hatalom erősítése. De a kormányzat többi területeiből is keveset mondhatnak a saját rendelkezésük alatt állóknak a rendek. A fejedelem úgyszólván teljesen maga választja meg a tanácsurakat, a fejedelmi tanács működése az őakaratához van kötve, az országos főtisztségeket őhozzá létre (ha korábban nem voltak meg), ő szabja meg hatáskörüket stb., a főispánokat ő nevezi ki. A közigazgatás és bíráskodás területén is tág teret hagynak a törvények a fejedelmi hatalomnak. A rendészetet lényegében az őkatonasága látja el (vagy a helyi önkormányzati szervek), a postaügy az ő kezében van, az árszabályozás és árellenőrzés szintén (vagy a helyi hatóságokéban), a pénz értékének szabályozásába is elsősorban ő folyik bele, a kivitel-behozatal kérdésében, legalábbis a 17. században, már többnyire hallgatnak a rendek, a fejedelem szabad akarata szerint hoz létre monopóliumokat (a rendek legfeljebb valamit elalkudhatnak ezekből), az iskolaügy az egyházak kezében van ugyan, de az uralkodó egyház mindig az uralkodóéban, Bethlen Gábor korának nagy iskolaügyi intézkedései (az akadémia létrehozása, a jobbágyfiak iskoláztatását biztosító 1624-es törvény) a fejedelemtől indulnak ki