Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

XXIII. tc. pedig egy személy sáfrány és török vászon importálására nyert monopóliumát szünteti meg. Néhány törvény tárgya a kereskedelemi visszaélések elleni intézkedés. Az 1562. novemberi törvény a bőr felhalmozói ellen rendel a tanácsurak előtt vizsgálatot. Az 1607. márciusi XVII. tc. a román fejedelemségekből hamis pénzt behozókra rendeli a törvény szabta büntetést. Az 1633. április-májusi XV. tc. a higannyal törvény ellenére kereskedőkre vagy azt az országból kicsempészőkre szab fő- és jószágvesztést. Az 1651. február-márciusi XXVIII. tc. a marhával a haza fiainak engedélyezett szabad kereskedéssel visszaélők (idegenek számára és pénzén saját nevük alatt marhát vásárlók és kihajtatok) elleni büntetésről rendelkezik. Az 1678. októberi I. tc. az idegen kereskedők viszonteladóként való nyerészkedését tilalmazza, engedélyezve az árut külföldről behozónak, hogy maga árulhassa holmiját (ezt erősíti meg az 1685. február-márciusi VII. tc). A különleges problémákat felvető só kereskedelem országgyűlési szabályozásait az 1630 eleji rendi megmozdulás egy terméke vezeti be (január-februári XXIII.): a só szállítása és a vele való kereskedelem mindenkinek szabad legyen. Ezt két helyi rendszabály követi (1631. június-júliusi XXII. tc: a karánsebesiek a régi szokás szerint járjanak el a sóvételben, majd az 1648. március-áprilisi XV. tc: a debreceniek se városukon kívül, se benn ne merjék a sót elfoglalni, engedjék kis tételben eladni, egyébként megtartva sóadásvételi úzusukat-ezt a törvényt erősíti meg az 1649. január-márciusi XXVII. tc). A szabad kereskedelmet, a bányaművelés szabadságát, az idegenbe szabadon járást stb. kimondó 1659. szeptember-októberi VII. tc. a sókereskedelmet illetően csak a II. Rákóczi György korábbi uralkodása alatti gyakorlat fenntartását rögzíti. A sókereskedclmi törvények zöme az Apafi-korból való. Az 1665. májusi XXXVII. tc. a külföldiek előtt a haza fiainak biztosítja a só vételét, és azt is, hogy azok szabadon kereskedhessenek vele (a fiscus kára nélkül); a sóaknákat a fejedelem rendelkezése alá visszaadó 1665. szeptemberi XIII. tc. is fenntartja ezt a rendszabályt. Az 1668. január-februári IV. tc a kalotaszegi szegénységnek biztosít Kolozsról aknai áron elégséges sót (a Körösben lakókat csak odáig engedve be, a szilágyságiakat viszont beljebb is). Az 1670. decemberi gyűlés nagy kereskedelmi tárgyú törvényhozásában két sóügyi törvény is szerepel: a XXII. tc. (a sóval kereskedő, de kamaraispán vagy számtartó testimonialisát felmutatni nem tudó székely szegénységet vásárokban, városokon ne károsítsák meg) és a XXXVI. (Lippa tájékára a sót, a Rákóczi-kori gyakorlat szerint, csak aprózóként vigyék). A török földre való sókereskedés a tárgya az 1674. november-decemberi VI. tc.-nek is (a török földről sóért jövők Karánsebes felől Hátszegig, Hlye felől Déváig utazhassanak be, ott vásárolják a sót -