Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

tavaszi szorultságban született 1661. április-májusi II. tc. (hogy magánbirtokosok gondatlansága miatt várak ne jussanak idegen kézre, a török fenyegetésnek kitett Adon, Valkó és Somlyó elrontandó, a fejedelem és tanácsa döntse el: tart-e őrséget a többi nem fiscalis végházakban, és miból - haza fiait állandó ó'rségül ne tartsa bennük -; ahol több személy birtokolja a várat, a fejedelem jelöljön ki közülük gondviselőt, és ő nevezzen ki felügyelőiket is a vár fenntartásának ellenőrzésére; Szilágycseh várának fenntartásában a birtokosok egyenlően vegyenek részt) vagy végül az 1660. májusi törvény Enyed ügyéről (minthogy az enyedi vár őrzése a gyulafehérvári káptalan feladata, az abba szállt más hadnépek azonnal eltávolítandók onnan). Az 1662 utáni kb. 6-7 esztendő aztán újabb tápot ad a végvárak fenntartását, a véghelyek jogviszonyait szabályozó törvényhozásnak. A végvonal, mint már többször utaltunk rá, beljebb húzódik, Kolozsvár veszi át Várad korábbi szerepét a nyugati-északnyugati végvidéken, és (minthogy a török egészen a Szamosig hódoltatna, vagy még azon is túl) különleges szerepet kapnak a veszélyeztetett területet fedező várak: a korábban lebontásra ítélt Somlyó, mellette Csehi s a töröktől annyit piszkált Sebesvár. Kolozsvár helyzetét három éven belül (1665-1667) egész sor tc. szabályozza: az 1665. májusi, más vonatkozásban már említett XXIII. tc. (az a törvény, amely szerint a rendek törvény nélkül nem háborgathatok birtokukban, Mikola Zsigmond azon panaszára született, hogy a kolozsvári őrség lelegeltette az ő pusztaszentmiklósi birtokát), a XXIV. tc. (Kolozsvárott csak gyalog őrség tartandó) és a XXV. tc. (a végvidékeket fedező többi sereg főkapitánya Almáson székeljen, a hadak szükség szerint osztandók el, a fejedelem és tanácsa rendelkezése alapján), majd az az év szeptemberi XII. tc. (a kolozsváriaknak az előző országgyűlésen történt megnemesítésének a megerősítése; a fejedelem nevezzen ki oda főkapitányt; az őrség portyákra is járjon ki; szükség esetén több őrséget is tartoznak bebocsátani a várba; az ott levő német gyalogokat a város maga tartsa, maga könnyebbségére; a somlyai őrség ottmaradt háznépét s javait ne vessék ki szállásaikról; a fejedelem küldjön ki tanácsurakat biztosokul a főkapitány beiktatására és Kolozsvár új karban állítására). A város helyzete azonban ezzel még távolról sem rendeződött - nem utolsósorban azért nem, mert polgárnépének láthatólag nem ízlettek a nemesi szabadsággal járó, számukra szokatlan (és a végvárhelyzetben súlyos) kötelességek. Az 1665. novemberi I. tc. tehát biztosok odaküldését mondotta ki (a fejedelem és tanácsa kellett kijelölje őket), ezeknek kellett megvizsgálni: elégségesek-e a kolozsváriak a város és kör-