Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

újra ez ügyben: XXIX. tc.-ében jószágvesztéssel fenyegetve a hadból magukat kivonókat (azt is kimondva azonban, hogy a tábla fiai csak akkor kötelesek hadba vonulni, ha a fejedelem személyesen hadba száll). A sereg kiindulása után jelen nem levőit a székelyek közt halállal is büntethetők (jószágvesztéssel azonban nem) - írja elő az 1648. március-áprilisi XIII. tc; az 1649. január-márciusi XLV. tc, a nagy rendi fellélegzés közepette, annyiban enyhíti ezt, hogy a távol maradók előbb tisztjük előtt mentsék magukat, és csak akkor érje őket a korábban rendelt büntetés, ha nem tudnak elfogadható okot produkálni távolmaradásukra. Az 1657. júniusi nagy szükségben oly határozat születik (IV. tc), hogy a hadból távol maradót a törvényhatósági tisztek, illetve ha ők kevesek erre, a helytartó erővel is elvitetheti a táborra. Az Appropbatac Constitutiones szerinti büntetést szabja ki a hadból magukat elvonókra az 1662. júniusi II. tc, azzal toldva meg ezt, hogy akiknek nincs jószáguk, aknákba viendők, hogy ott sóvágással szolgálják le a bírságot. (Az utolsó ilyen törvény, az 1686. augusztusi IV. tc, egy nem jelzett korábbi törvényt erősít meg.) Számos törvény éle irányult a hadból magukat kivonandó jobbágynak vagy szolgának állók ellen. Az első ilyen az 1595. április-májusi XXIV. tc. (az 1593 előtt magukat jobbágyságra vagy zálogul kötöttek maradjanak örök jobbágyságban, az azóta jobbágynak álltak korábbi állapotukba helyezendők vissza, és a továbbiakban tilos a jobbággyá levés - az ez ellen vétők jószága elfoglalandó, maguk elfogadandók, és a fejedelem döntsön: kegyelmez-e nekik). Az 1598. augusztusi II. tc: a hadakozás terhe miatt szolgákká lettek vonuljanak hadba. Az 1601. január-februári III. tc. is ezzel a problémával küszködik, minthogy a nemesség jelentős része szolgának kezd állni, és ez a had fogyatkozásához vezet, a Mihai Viteazul kiverése után szolgává lett nemesek fő- és jószágvesztés terhe alatt hagyják el a szolgaságot, és a korábbi módon vonuljanak a megye zászlaja alá (a korábban szolgának állt nemesek urukkal menjenek el személy szerint a hadba, a vármegye zászlaja alá pedig helyettest állítsanak). A hadba vonulás elől szolgának állt nemesek hadba erőltetését mondja ki az 1614. február-márciusi VIII. tc. is. A kérdés ettől kezdve egy jó fél évszázadig nem szerepel a törvényalkotásban; csak a második nagy uralmi válság, a hadakozó állomány 1657. évi és azt követő pusztulása, valamint az általa keltett hatás vezet olyan menekülésre e kötelezettség alól, amelynek újra törvények sorával kellett útját állni. Az 1665. szeptemberi X. tc. a székely főtiszteket rendeli annak kivizsgálására, hogy kik valóban szolgák a székelységen és kik „színes csalárdkodó szolgák"; az utóbbiakat hadfelkelés esetén kötelezzék felülni (engedetlenség esetén fogva vitessék valamelyik várba). Mint-