Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

Előszó

földbirtokosoknak nem volt jelentős számottevő ellenfele. Erdélyben nem alakultak ki a magyarországihoz hasonló mamutbirtokok, ennélfogva hiányzott a magyarországi mintájú, a központi hatalom megingatására képes nagybirtokos arisztokrácia. Nem akadt autoritásának vetélytársa azért sem, mert gyakorlatilag mindvégig sikerült sértetlenül megőrizni az ország területének mintegy 15-20 százalékát kitevő fejedelmi nagybirtokhálózatot, amely a mindenkori hatalom gazdasági és személyi bázisát adta. Erre támaszkodva a fejedelem elvileg saját tetszése szerint nevezhette ki az erdélyi tisztségek viselőit, korlátlanul intézhette a belügyeket, alakíthatta külső kondíciók által behatároltan a külügyeket is. Nehezen szólhatott bele valaki is a kincstári bevételek felhasználásába, adományozásokba, nemesi rangra emelésbe. A fejedelem segítségére volt a hatalom megszervezésében az Erdélyi Fejedelemség különleges rendisége is. Erdély rendjei ugyanis nem a vagyoni rétegződés szerint alakultak ki, hanem a tartomány történelmi privilégiumai által befolyásoltan. így Erdélyben nem a Magyarországra jellemző rendi struktúra épült ki, hanem a „három nemzet uniója". Az erdélyi állam alapjait a három „natio", a szász, a székely és a magyar nemzet privilegiális különállása alkotta. A székely és szász székek, valamint a magyar vármegyék követei képezték az erdélyi országgyűlés elemeit. (Ez a többnemzetűség, ez a korai századok óta tartó együttélés, a másik jogainak, privilégiumának tudomásulvétele és elismerése a toleranciát az erdélyi társadalmi és állami élet alapvető szempontjává, szinte alapelvévé avatta. Ezzel függött össze a vallási kérdésekben tanúsított türelem is

;

) Az ország három részre szakadását követően - a szuverenitás megosztottságának eredményeképpen - a törvényhozás is meghasadt: az Erdélyi Fejedelemség önállóságának tanúbizonyságaként függetlenedett törvényalkotása is. Ez a különállás 1848-ig fennmaradt, sőt az 1863-as és 1866-os gyűlés is külön tárgyalt egészen a kiegyezésig. A fejedelmi hatalom természetszerűleg addig terjeszkedhetett csak, amíg annak viselője részben a konkrét körülmények, részben pedig személyi kvalitásai alapján arra képes volt. Vele szemben ott állott az országgyűlés. A három nemzet országgyűlésével egyetlen fejedelemnek sem sikerült elismertetnie az utódállítás jogát, sem pedig valamiféle örökösödési rendet. A diéta keményen ragaszkodott a fejedelemválasztáshoz, a választási feltételek meghatározásához, a fejedelmi eskühöz. A rendek politikai fegyvere tehát létezett, és ennek segítségével körbe is bástyázta jogait, a fejedelem mozgásterét. A választó monarchia modellje jó pozíciókat biztosított a rendeknek az ellenőrzés fenntartására. Csupán néhány igen tehetséges fejedelemnek, mint például Bethlen Gábornak sike-