Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Engel Pál: Egy előkelő család az Anjou- és Zsigmond-korból: a Szentemágocs nembeli Liszkóiak
Franknak, nagyanyja Drágfi Bertalannak és egyik ősanyja Dobó Istvánnak. 33 Ennél is előkelőbbek voltak azok a házasságok, amelyeket a püspök nővére, Anna kötött. Első férje Ákos Mikes bán egyik unokája, Pölöskei László volt, a második Szécsényi Frank országbíró. 34 Mivel az országbíró testvérének, Simonnak a felesége Garai nádor nővére volt, ezen a réven a püspök szegről-végről Garaival, Ciliéi Hermannal, sőt magával Zsigmonddal is sógorságba került. Érdemes megemlíteni, hogy unokahúga, Szécsényi Dorottya később az ifjabb Stibornak lett a felesége. 1360 és 1408 között két Liszkóit találunk tehát az ország maroknyi vezetője között, igen tekintélyes posztokon és igen tekintélyes rokonoktól övezve. Ezt a tényt nem könnyű összeegyeztetni azzal, amit egyébként a családról tudunk. Tény, hogy a Liszkóiak a Valkó megyei nemesség élvonalába tartoztak, de az is kétségtelen, hogy országos súlyuk elhanyagolható volt. Jelentős birtokadományokban, amennyire megítélhető, nem részesültek, még akkor sem, amikor János a püspöki székben ült. A család vagyona 1387 után sem lett igazán számottevő. Ez azért feltűnő, mert az 1387 utáni években rengetegen részesültek királyi adományban. A Liszkóiak mellőzése arra mutat, hogy mellőzhetők voltak, és János püspök politikai súlya nem volt elég ahhoz, hogy testvéreit és rokonait nagy vagyonhoz juttassa. Minderre az a legegyszerűbb magyarázat, hogy mind Liszkói Pál, mind a fia voltaképp nagyobb urakat voltak hivatva helyettesíteni. Kézenfekvő, hogy elsősorban földijeikre, a Garaiakra gondoljunk. Feltűnő, hogy Pál egy évvel azután lett asztalnokmester, hogy Garai Miklós megszerezte a macsói báni méltóságot (1359), János pedig éppen akkor lett püspök, amikor az ifjabb Garai Miklós vette át a macsói bánságot (1387). Úgy gondolom, mindkét Liszkóit a Garaiak bizalmi emberének kell tekintenünk. Pozíciójukat a Garaiak támogatásának köszönhették, és a feladatuk sejthetően az volt, hogy pártfogóikat helyettesítsék az udvarban, amikor nincsenek jelen. Mindkét Garai hosszú időn át olyan hivatalokat töltött be, amelyek tartósan elszólították őket az udvartól. Ilyenkor nekik is, mint más nagyuraknak, szükségük volt megbízható rokonra vagy szövetségesre, aki távollétükben képviseli az érdekeiket. Más családok esetében ez a személy a legközelebbi hozzátartozó volt. Amikor a Lackfiak feje az erdélyi vajdai méltóságot viselte, egyik öccse mindig lovászmester volt, hogy a család képviselve legyen a királyi tanács ülésein. Kont Miklós, amikor vajda lett, szintén öccseinek eszközölte ki a pohárnokmesteri méltóságot, és Cudar Péter sem mulasztotta el, hogy bánsága idejére legalább egy testvérét elhelyezze a tanácsban. Nyilván Garai is így tett volna, ha van használható testvére, de csak egy Pál nevű öccséről tudunk, aki 1361 után fiatalon meghalt és nem hagyott utódot. Lehet, hogy beteg volt, vagy fogyatékos. Mindenesetre 1360ban nem ő, hanem Liszkói Pál kapott bárói méltóságot, és megtartotta akkor is, amikor Garai már nádor volt. Ha feltevésünk megáll, akkor igen közeli hozzátartozója volt Garainak, talán a felesége volt Garai-leány. Ez esetben a 33 Vö. Ernyey József: A Corbaviaiak genealógiájához. Turul 40 (1926) 30-31 (a DL 7861, 8007,15 535 oklevelek alapján). 34 1387: ZsO I. 110; 1393: ZsO I. 3215.
