Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Veszprémy László: „Reddidit amissum fugiens Germanus honorem". Az 1459-es körmendi ütközetek historiográfiájához
ségtek is, eszerint eljárván." A levél kulcsmondata a seregtől érkező megbízható hírnök emlegetés („certus ab exercitu nuncius"). A megfogalmazásban benne rejlik annak a valószínűsítése, hogy korábban — ez 9-e vagy 10-e lehetett — még az események hatása alatt álló korábbi hírvivő nem a valóságnak megfelelő tájékoztatást adott az ütközetről. És valóban, a levél szükségesnek érzi előadni az újabb hírvivő elmondása szerint a harci események lefolyását („rem sua serie, sic narravit"). A levélben leírtak nyilván tendenciózus beállítása az eseményeknek, s bátran kijelenthetjük, hogy az egykorú elbeszélő források tanulsága szerint a valósághoz nem sok közük volt. Mátyás levele nyilván ugyanarról a csatáról szól, mint győzelemről, amelyet Bonfini és a kortárs elbeszélők magyar vereségként örökítettek meg. Ha esetleg még maradtak volna kétségeink, ezt Ónodi Czudar Simonnak Bártfa városához írott levele, az év április 24-ről teljes mértékben eloszlatja. 9 Ebben ugyanis Mátyás parancsának megfelelően tájékoztatja Bártfa városát arról, hogy minden előzetes híreszteléssel ellentétben a királyi seregek győztek a kérdéses ütközetben: „Nagy Simon Körmend erőssége közelében a Misericordia vasárnapja előtti szombaton a király ellenségeit vitézül legyőzte és a csatamezőt győztesen hagyta el, amiről a királyi fenségtől származó levél másolatátjelen levelünkben nektek elküldtük." Mivel pedig a Misericordia vasárnapja előtti szombat abban az évben április 7. volt, nyilvánvaló, hogy a királyi udvar törekvése arra irányult, hogy az eredetileg elvesztettnek tekintett Körmendi csatát győztesnek hitesse e az ország közvéleménye előtt. A modern kori történetírás mégis úgy értelmezte Mátyás levelét, hogy az egy másik, ezúttal győztes ütközetre utal, amelynek április 7. és 12. között kellett lezajlania. Nagy Simon egyébként a vesztes csata ellenére nem veszítette el Mátyás bizalmát. A király még ugyanabban az évben a csehek ellen küldött serege élére állítja, s vezére Sáros megyében valóban sikeresen hadakozott. 1459. ápr. 24-i levelében Mátyás „supremus capitaneus gencium nostrorum partium superiorum''-nak nevezi. Majd 1459. július 30-án mint macsói bánnal, 1460. május 10-én mint macsói bánnal és belgrádi kapitánnyal találkozunk vele ismét. 10 Bonfini ennél sokkal óvatosabb és körültekintőbb volt. Részletesen leírta Nagy Simon vereségét, majd utána beillesztett művébe egy fiktív vagy esetleg egy máig nem azonosított győztes magyar ütközetet, ahol a magyar sereg vezérei Nagy Simon és Szentgyörgyi Zsigmond voltak. Bonfini tisztában volt azzal, 9 Iuányi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára. 1319-1526. Bp. 1910.1.1099. Kiegészítve DF 213 795 alapján: ,fllagnus Symon circa fortalicium Kermend Sabatho ante Dominicam Misericordiae inimicos regis viriliter prostravit et campum cum triumpho conservavit, cuius regiae maiestate copiam in praesenti littera vobis transmittimus." 10 Tóth Szabó P i m. 314., 1459. ápr. 13.: DL 15.353.; Wertner Mór: Magyar hadjáratok a XV század második felében. Hadtörténelmi Közlemények 13. (1912) 76., Magyar diplomácziai emlékek 1. k. 78., Zichy X. 83., Fraknói Vilmos: Mátyás király. Bp. 1890. 103., Teleki J.: Hunyadiak kora III. 474-475., Fügedi Erik: A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása. Bp. 1970. 115., 136., Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. Bp. 1996. I. 315. 354. szerint először 1454-ben tűnik fel, amikor megvette a Kőrös megyei Kristallóc vára felét, majd elveszíti azt, miután V. László 1456-ban bűntetteiért jószágvesztésre ítéli. Ezt követően 1456-ban tűnik fel, amikor a Kőrös megyei Garignica várát elfoglalta Ciliéi Ulrik familiárisától. Engel nem tartja azonosnak Újlaki familiárisával.
