Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Veszprémy László: „Reddidit amissum fugiens Germanus honorem". Az 1459-es körmendi ütközetek historiográfiájához

fehérvár felé vezető fontos hadiúton, a Rába Körmend melletti átkelőjénél tettek kísérletet, hogy az előretörő ellenséget feltartóztassák április első napjaiban. A csata körmendi ütközet néven vonult be a magyar hadtörténetbe, mivel Körmend városa mellett vívták.

3 A csatáról a korabeli források jelentőségének megfelelően tudósítanak. Legismertebb a Bonfini történeti művében fennmaradt leírás, de lényegében vele egybehangzó Michael Beheim históriás énekének s a névtelen osztrák krónikának a tudósítása is. Említést tett a csatáról Evkönyveiben Dhigossz is, de annyira eltorzítottan s fantáziálva, hogy a tulajdonképpeni források közül akár ki is hagyhatnánk. A szembenálló felek létszámát a források pártállásuk szerint növelik meg, illetve becsülik alá. Beheim s az osztrák krónika természetesen a magyarok szembeni fölényét hangsúlyozza, miként Frigyes császárnak ugyanazon évi június 19-i, a csatában tanúsított vitézségükért a Bazini és Szentgyörgyi grófokat jutalmazó oklevele is. Bonfini csataleírása hitelt érdemlő lehet, amennyiben az egyes szárnyak élére Újlakit, Szentgyörgyit s külön a németeket, az általa nem említett Grafenecket helyezi. A magyar seregben Nagy Simon mellett csak Rozgonyi Miklós neve volt említésre méltó. A német kontingens nyilván ismertebb volt a császárpárti történetírók számára, de a valóságban is több katonai egyéniség lehetett soraikban mind Mátyás sebtében felállított és hadbaküldött csapatában. Frigyes még Bécs városától is kért 300 lovas és 500 gyalogos katonát a hadjáratra, bár nem kapta meg.

4 A velencei követ március 14-én úgy tudta, hogy a hadfelkelést Mátyás Szt. György napjára Pestre hirdette meg s Frigyes ellen készült volna. Beheim említi Andreas Baumkirchert, Berchtold von Ellerbachot; a névtelen krónika Petzold Metsch más források által is dicsért vitézségéről ír. E dicső lovag ugyanis három lovát veszítette az ütközetben s lovaghoz illő módon harcolt. Bonfini leírásából mindenképpen hitelt érdemlőnek tűnik, hogy a császárpártiak nehézlovasságukkal mérték a döntő csapást Nagy Simon seregére. A többi forrás ezt nem állítja ennyire egyértelműen, de ugyanerre következtethetünk Beheim leírásából is, 3 Nagy Simonra: Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Bp. 1917. 314. 4 Források: Antonius de Bonfinis: Rerum Ungaricarum decades. t. 3. Lipsiae, 1936. (Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum) III, X. 227.; Die Gedichte des Michel Beheims. Bd. 1. Hg. v. Hans Gille-Ingeborg Spriewald. Berlin, 1968. (Deutsche Texte des Mittelalters. Bd. 60.) No. 105. 356-59.; Behemre 1. Bleyer Jakab: Beheim Mihály élete és művei a magyar történelem szempontjából. Századok 36. (1902) 528-532.; Gille Hans: Die historischen und politischen Gedichte Michel Beheims. Berlin, 1910. (Palaestra 96.) 65-69.; Joannis Dlugosz: Opera omnia. Ed. Alexandri Przezdziecki. Cracoviae, 1878. V 289. Az osztrák névtelen krónikájának kiadásai: Selecta iuris et historiarum tam anecdota quam iam edita sed rariora. Hrsg. v. Heinrich Ch. Fhr. v. Senckenberg. Bd. 5. Leipzig, 1737. cap. 22. 78-79. és Rerum Austriacarum história ab anno Christi 1454 usque ad annum Christi 1467. Hrsg. v. Adrianus Rauch. vö. Alphons Lhotsky: Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. Graz-Köln, 1963. (MIÖG Ergánzungsbd. 19.) 363-364.; Frigyes oklevele: Stephanus Kaprinai: Hungária diplomatica temporibus Mathiae de Hunyad. Pars II. Vindobonae, 1771. 325-330. („adversus exercitum hostium nostrorum, nostrum exercitum in multitudine longe excedentem"); a szövegek magyar fordításai: Körmend hadtörténete. Körmend, 1992. a középkori fejezet végén. Bonfini: Geréb László ford. Bp. 1959. 96., Kulcsár Péter fordításában (Bp. 1995.) 715-720.Copey-Buch der Gemainen Stat Wienn 1454-1464. Hg. v. H. J. Zeibig. Wien, 1853. Fontes rerum Austriacarum. Abt. 2. Bd. 7. 172-175.