Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Tóth István György: Egy albán érsek a magyarországi török hódoltságban. Pietro Massarecchi belgrádi apostoli adminisztrátor levelei a Hitterjesztés Szent Kongregációjához
kápolnát, hogy azt átalakítva ferences kolostort létesítsenek, azaz a magyarországi török hódoltságban egy fontos hídfőállást építsenek ki. 21 A bosnyák ferencesek egyik Rómába küldött panaszából az is kiderül, hogy milyen állapotban volt ekkor a vitatott kápolna: a törökök — akárcsak a belgrádi városkaput díszítő szobrokat — a kápolnában lévő, és az emberábrázolást tiltó muszlim vallás előírásaiba ütköző szentszobrokat is megtűrték. A két ferences szent: Páduai Szent Antal és Szent Bernárd szobrait azonban a Raguzából származó, és ezért a raguzaiak pártján álló — bár szintén a ferences rendhez tartozó — szendrői püspök, Alberto Rengjich lemeszeltette. Később pedig, miután a bosnyák barátokat kiűzték a kápolnából, a raguzaiak vésővel leverték ezeket a szobrokat, hogy azok ne emlékeztessenek többé a ferencesekre. 22 Pietro Massarecchi, bár nem volt sem ferences, sem jezsuita, sem bosnyák, sem raguzai, nem maradt semleges megfigyelő ebben a küzdelemben: az albán érsek szemmel láthatóan a raguzai kereskedőkkel és szövetségeseikkel, a jezsuitákkal rokonszenvezett, ezért igen negatív színekkel ecsetelte a török hódoltságban működő bosnyák obszerváns ferencesek tevékenységét. A bosnyák barátok, írta, mint a méhek, éhesen repülnek ki kaptáraikból, azaz a boszniai kolostoraikból, hogy azután a mezőről, vagyis a magyarországi török hódoltságból mézzel (értsd: pénzzel, adománnyal) megrakodva térjenek haza. 23 A bosnyák ferencesek között, mint ez a Kongregáció levéltárában őrzött sok száz levelükből kitűnik, valóban sok volt a szerény műveltségű, erőszakosságtól sem visszariadó barát. A bosnyák ferencesek, akik privilégiumaik értelmében a török uralom alatt élő Boszniában kizárólagos joggal tölthették be a plébániákat, 24 saját „vadászterületüknek" tekintették a magyarországi török hódoltságot is, és ezért — gyakran a török hatóságokra támaszkodva! — elkeseredett küzdelmet folytattak az ott működő világi papokkal és más szerzetesrendekhez tartozó misszionáriusokkal, mindenek előtt a jezsuitákkal. A nélkülözést és veszélyeket is vállaló bosnyák barátok áldozatkész térítő munkája nélkül azonban alighanem összeomlott volna a hódoltsági katolikus egyház. 25 Massarecchi itt közölt leveleiben — minden bizonnyal jezsuita informátorai hatására — igen elítélően írt az egyik bosnyák ferencesről, a karassevói misszionáriusról, Fra Marco Bandulovichról (latinosan Bandinus, olaszosan Bandini formában írták a nevét). Bandulovich, írta Massarecchi, becsapta az 21 Isztorija Beograda. I. Ed. Vasza Csubrilovics. Beograd 1974. 436-451. és 455. 22 APF SC Dalmazia Mise. Vol. 3. Fol. 107.1628. március 14. 23 APF Visite Vol. 10. Fol. 13., kiadását lásd e közleményben. 24 Petrus Capkun: De organisatione curae pastoralis Franciscanorum apud Croatorum gentem. Sibenici 1940. passim. Ivan Strazemanac: Povijest franjevacke provincije Bosne Srebrene. Zagreb 1993. 174-184. Julian Jelenic: Kultúra i Bosanski franjevei. Sarajevo 1912. 183-209. Srecko M. Dzaja: Konfessionalität und Nationalität Bosniens und der Herzegowina. München 1984. 151-159. A bosnyák ferencesekre lásd a világhírű boszniai író történelmi munkáját: Ivo Andric: The development of spiritual life in Bosnia under the influence of Turkish rule. DurhamLondon 1990. 39-56. 25 Karácsonyi János: Szent Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. Bp. 1924. 331-343. Eusebius Fermendzin: Acta Bosnae potissimum ecclesiastica cum insertis editorum documentorum regestis ab anno 925 usque ad annum 1752. Zagrabiae 1892. 384-469., a hódoltságban működő bosnyák ferencesekre vonatkozó számos dokumentum.
