Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Tóth István György: Egy albán érsek a magyarországi török hódoltságban. Pietro Massarecchi belgrádi apostoli adminisztrátor levelei a Hitterjesztés Szent Kongregációjához
A papokat is ellenőrizze Massarecchi, derítse ki, hogy milyen viszályok dúlnak köztük, igaz-e, hogy sokan közülük újrakeresztelik a gyermekeket, ha korábban más pap keresztelte meg őket? Igaz, hogy babonákat terjesztenek és tudatlanok? Valóban azt állítják, hogy a pápának nincs hatalma a török országában? Ez az utasítás jól tükrözi a Kongregáció kezdeti éveinek lelkesedését, azt a türelmetlen vágyát, hogy rögvest mindent megtudjon, minden problémára egyszerre találjon gyógyírt, és azt a szilárd hitét, hogy a misszionáriusok fellépése nyomán a katolikus vallás gondjai hamarosan megoldódnak. A hódoltsági katolikusok problémái azonban a következő években is megmaradtak, és így amikor a bíborosok egy évtizeddel később Massarecchit, immár antivari érsekként és belgrádi vikáriusként, újból vizitációra küldték, két másik, rövid instrukció mellett ismét szó szerint ezt az utasítást adták ki a számára. 7 A Massarecchinek adott instrukciókból is kitűnt, hogy a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosai úgy gondolták, hogy a királyi Magyarországon élő „száműzött" katolikus megyéspüspökök, akik életükben be nem tették a lábukat a hódoltságba, és egyházmegyéjüket, vagy legalábbis annak a török alatt élő részét, csak levelekből ismerték, nem alkalmasak a hódoltsági katolikusok irányítására és védelmére, sőt, beavatkozásaikkal csak kárt okoznak, mert gyanút ébresztenek a törökökben. 8 A magyar király, a főkegyúri jogával élve, a hódoltságban fekvő egyházmegyék élére is a püspököket nevezett ki, akik csak ezután kértek (gyakran hiába) pápai megerősítést. Miként a török hódoltságban lévő vármegyék apparátusa tovább működött valamelyik, a királyi Magyarországon fekvő végvárban, úgy éltek ezek a püspökök is valamelyik távoli, a Habsburgok kezén lévő városban prépostként vagy kanonokként, reménykedve abban, hogy később a királyi Magyarországon fekvő, jövedelmet is hozó egyházmegyét kapnak. Ezeket a főpapokat gyakran már nem is a püspöki címük, hanem a tényleges székhelyük alapján emlegették, mint pl. — a nem létező — szepesi vagy kassai püspököket. 9 Ezek a „száműzött" magyar megyéspüspökök csak amolyan ideiglenesen megszállt területnek tekintették a török vilajeteket, amelynek a belátható jövőben bekövetkező felszabadításában joggal reménykedhetnek. A Dél-Szerbiában született albán Massarecchi itt közölt levelei viszont a balkáni katolikusok szemléletét tükrözik: eszerint a török uralom már évszázadok óta létező realitás, amellyel hosszú távon együtt kell élniük, és az oszmán birodalom viszonyai közt kell megtalálniuk a katoli7 Lásd itt 1. sz. iratunkat. 8 Vanyó Tihamér: Belgrádi püspökök jelentései a magyarországi hódoltság viszonyairól 1649-1673. Levéltári Közlemények XLII (1971) 323-337. DjuroKoksa: L'organizzazione periférica delle missioni in Ungheria e in Croazia. In: Sacrae Congregationis de Propaganda Fide memoria rerum. Ed. Joseph Metzler. Rom-Freiburg-Wien. 1972.1/2. 277 skk. és Uő: Tra le guerre e la pace in Ungheria. Uo. II. 681-710. Fraknói Vilmos: A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig. Bp. 1895. 328-333. Uő: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-Székkel. Bp. 1903. ILI. 215-218. 338. 9 Archivio genérale dei Frati Minori Conventuali, curia generalizia, Roma. XXX. 1. B. Fol. 3. Tóth István György: Kié Buda? Az esztergomi érsek és a belgrádi apostoli vikárius vitája a hódolt Budáról. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv. Szerk. Tusor Péter. Bp. 1998. 251-257. Uő: Relationes missionariorum... 15-16.
