Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
E. Kovács Péter: A grebeni uradalom 1522-es összeírása
Az urbárium ahhoz nem ad elég támpontot, hogy az uradalom gazdálkodását elemezni lehessen. 65 Az aliódium meglétéről csak egyszer tesznek említést, amikor Ambrek Kwthekowych tehénpásztorról beszélnek (pastor vaccarum). Az állattenyésztésről nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. A szolgáltatásokból azonban kiderül, hogy fontos szerepe volt az uradalom gazdasági életében. A lapockák (scapula), a kappanok, a csirkék (egy alkalommal a jaztrebarskainak mondott), 66 a sajtok és a tojások beszolgáltatási kötelezettsége is erre utal. Az uradalomban oláh kanász is dolgozott. 67 Egy alkalommal megemlítik, hogy valaki olyan szegény volt, hogy még juhai sem voltak. Ez azt is jelentheti, hogy a juhokat minden háztartásban meg lehetett találni. 68 Pesthyena faluban halastó is volt. 69 Az uradalomban malom is működött. 70 A beszolgáltatási kötelezettségből következtethetünk a növénytermesztésre is. A len mellett a zab, a búza és a köles adott munkát a földeken. A szolgáltatások két nagy részre oszthatók. A datia minor kifejezés a gabonabeszolgáltatásra utal, míg a datia maior a többi kötelezettségre utal. 71 A mellékelt táblázatból és az urbárium bevezető részéből kiderül, hogy milyen jellegű szolgáltatásokkal tartoztak földesuruknak az uradalomban élők. 72 Több esetben eltérés van a szolgáltatások nagysága között, megegyező teleknagyság mellett lehetett különböző a bevétel. Ennek elbírálása és kivetése szokásjogon alapulhatott és egyedi lehetett. Messzemenő következtetések levonására a táblázat nem alkalmas, hiszen az urbárium nem tárgyalja az egész uradalmat. Jószerivel csak annyit mondhatunk, hogy az urbárium szerint ennyit adóztak Batthyány Boldizsár jobbágyai az adott településen. A járadékok között csak a pénz és terményjáradékot talárjuk meg. Munkajáradékra egyszer utalnak, amikor is „... vigilles cum bobus in castro servire polliciti sunt."™ Mivel a munkajáradékot az urbárium bevezetőjében sem említették, a Grebeni uradalomban a robot minimális lehetett. A közel egy forintnyi pénzjáradék, és a jelentős terményjáradék viszont nem kis terhet jelenthetett. 74 Érdekes, ha a 107 telekből levonjuk a 12 pusztatelket, akkor a 95 földesúrnak adózó telek (az urbárium nem teljes!) sokkal több, mint az állami adóösszeírásokban szereplő adatok. 1507-ben számuk 70, 1509-ben 63, 65 A falu életére általában: Szabó István: A középkori magyar falu. Bp., 1969. A magyarországi agrárfejlődésre: Pach Zsigmond Pál: Nyugat-európai agrárfejlődés a XV-XVII. században. Bp., 1963 66 Urbárium: 9 v. Jaztrebarska oppidum Zágráb közelében. Mivel nem tartozott az uradalomhoz, mert Bakócz Tamás birtoka volt, talán nem merészség kijelenteni, hogy kereskedelmi tevékenységre utal az adat. 67 Urbárium 21 r. Volak subulcus. 68 Urbárium: 2 v. 69 Urbárium: 6 r. 70 Urbárium: 22 r. 71 Urbárium: 4 r., 4 v., 5 v. 72 A nem az uradalomhoz tartozó településekről származó bevételt nem foglaltam bele a táblázatba, mivel nem Batthyány Boldizsár jobbágyai voltak. 73 Urbárium: 1 r. A lap alján eltérő kézírással. 74 A gabonafélék beszolgáltatási alapját adó corto-chorus mértékegység a korec szót takarja. A horvát határszélen is használatos. Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly-, és darabmértékek 1874-ig. Bp., 1991. 299-302.