Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek levéltáráról
A kor felfogása ugyanis a közszolgálattal kapcsolatos feljegyzéseket, levelezéseket, fogalmazványokat, vagyis a tisztségviselő által intézett ügyek iratanyagát az illető személy tulajdonának tekintette. Könnyen elképzelhető tehát, hogy ezekre a jogi szempontból érdektelen ügyviteli papírokra milyen gyors pusztulás várt miután kikerültek Erdélyből. A Mohács előtti korszakból jelenleg egyetlen olyan adat ismeretes, mely azt sejteti, hogy a vajdai kancelláriában történt némi kísérlet a terebélyesedő hivatali írásosság termékeinek rendszeresebb megőrzésére. Magyar Balázs vajda kancelláriájából ismeretes néhány 1473-ban kelt olyan oklevél, amelyeken Regestrata jelzés látható, és egy registrum fedőlapja is előkerült. Ezek ugyan az ügyintézés és az iratvédelem jobbításának jeleként értelmezhetők és Mátyás királynak a generális congregatiók feltámasztására irányuló tervével állhattak összefüggésben, de rövid életűeknek bizonyultak és nem vezettek el vajdai vagy tartományi levéltár kialakulásához. 3 Vajdai levéltár létesülését az is akadályozta, hogy a protonotariusok csak a bírósági terminusok idején tartózkodtak Erdélyben. Egyébként valamelyik udvari hatóságnál Budán teljesítettek szolgálatot. Levéltár képződésének pedig előfeltétele lett volna, hogy a vajdák változásától független, állandó és gyökeresen erdélyi kormányszerv alakuljon ki. Erre azonban csak azt követően nyílt lehetőség, hogy 1519-ben, Barcsai Pál protonotarius személyében, állandóan Erdélyben tartózkodó vezetője lett a vajdai kancelláriának. 4 A történelem azonban már nem adott elegendő időt a XVI. század elején elinduló új fejlődés beérésére. Mohácsnál a középkori magyar királyság elvérzett és ez az összeomlás új helyzetet teremtett Erdélyben. Zápolya János vajda Magyarország királya lett, majd miután a törökök 1541-ben Budát is elfoglalták, a királyi udvar Erdélybe szorult a maga hagyományaival és politikai elitjével együtt. Az erdélyi társadalom a XVI. század közepén is éppen úgy beérte a gyulafehérvári káptalani és a kolozsmonostori konventi hiteleshely levéltárával, miként a XIII. században, mert azokban biztonságban tudhatta a tartományt és lakóit érintő fontosabb okmányokat és azokhoz szükség esetén hozzá is férhetett. 5 Amikor tehát Erdély fejedelemségként külön útra kényszerült, az új államalakulat vezetése az előzményekről legfeljebb annyi töredékes és szerény mennyiségű iratanyaggal rendelkezhetett, amennyi János király 1510-től 1526-ig tartó erdélyi vajdaság idejében került a Zápolya család levéltárába, vagy amit udvara a budai tárnokházból sebtében elmenekíthetett, illetve később innen-onnan összeszedhetett. A gyermek János Zsigmond „választott ma3 Janits Iván: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltató és oklevéladó működése 1526-ig. Bp. 1940. 72-73. - Regestrata jelzésű oklevelek: DL 27052, 27194, 28418, 28629. - A kérdéses registrum borítólapjának jelzete: DL 28863. - Istványi Géza: A generális congregatio. Levéltári Közlemények 18-19. (1940-1) 198. 4 Jakó Zsigmond: Az erdélyi vajdai kancellária szervezete a XVI. század elején. In uő: írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bukarest 1976. 44-51. (A továbbiakban Jakó Zs.: írás) 5 Erdélyi okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez. I. 1023-1300. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Bp., 1997. 471. sz.
