Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

De mindig gondja van rá, hogy az ura böjtben hozzá ne juthasson. Károlyi azonban böjtben is jóízűen megeszi s ilyenkor is kér. «Az lágy kenyerem s az jó borom — írja haza — fogytán vagyon. Égek szívem! levelemen is meglátod.))

1 Mikor Károlyi tréfásan azzal ijesztgette a feleségét, hogy a német reá jön, Barkóczy Krisztina jóízűen feleli neki : «Talan szívem, azt tudta kegyelmed, hogy mindjárt szaladok, holott még Károly (NagyKároly város) sem futamodott meg. Mát úgy vagyunk a némettel, mint aki az ördöngöá házhoz ózokik á nem fél utoljára.^ Az 1712. évben történt, hogy Károlyi, aki a német szót nem igen vette be, az udvarnál németül beszélt, természetesen olyan jóféle tiszaháti kiejtéssel. A beszéde hatását vidám levélben írta meg a feleségének, aki imigyen felelt rá: «Értem szívem, hogy az felóégeá cóáózárné á ax 1 Károlyi nemz. lvt. 1705 nov. 3. Előtte való napon (nov. 2-án meg így ír: «Az én nyavalyám már elmúlt; a békességre hagytam. Az gyöngyvirágvíz és a jó bor, ha küldenél, jó orvosa volna annak.» a U. o. 1706 aug. 12. Olcsva.