Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)
I. Barkóczy Krisztina grófnő
Az a kimondhatatlan fáradozás, az a sok áldozat, mellyel Barkóczy Krisztina és férje a szegénység nyomorúságán segíteni akart, abban a korban úgyszólván egyedülálló dolog volt. A szegény nép végig küzdötte a Rákóczi-féle szabadságharczot, hogy már-már elviselhetetlen sorsán enyhítsen. S a hosszú küzdelem után senki sem törődvén véle, a terhei nemhogy kevesbedtek, hanem inkább megnőttek. Csak az olyan asszony, aki egész életén át a nép között forgolódott, s akinek mélyen érző szíve volt, tudta és érezte igazán a nép szenvedését. Meg is mozdított az érdekében minden követ, hogy az országgyűlésen lévő urak is megértsék, mit tűr itthon a szegénység. De kárba veszett a fáradsága.* Hiába emelte fel a szavát Károlyi, mindenütt siket fülekre talált. Csak Pálffy János mozdult * A Projectum publicum a ázegényáég converáatiójára című kiadatlan emlékiratában írja Károlyi a szegénység ügyéről : «Noha én mindezeket még ezelőtt sok esztendőkkel preevideáltam s általlátván orvoslásában is, mennyire csekély elmém engedte, fáradoztam, de a privátom feljebb tetőzvén az publicumnál, ritka volt az, kinek tetázett volna.D (Károlyi levéltár, Károlyi Sándor eredeti fogalmazása.)