Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

Két nappal e levél kelte után e jellemző sorokat írja az urának az új telepesekről : <aNem hiózem, hogy ők maguk úgy búóulnának életükön, mint én, mert soha meg nem foghatom, hol vészen kenyeret, akinek pénze nincs. Lehetetlen is meggazdagodniok, mert temérdek a gyermeke a nyavalyásoknak ; csak széltébe koldul s mondja az üdvözletet. Ha elég búzám volna, mindjárt csak alamizsnába is odaadnék egy asztagot. Igen szánom őket. A tejért csaknem meghalnak. Nehéz a lelkemnek, hogy nem áegíthetem úgy, amint kellenék, de valamennyi életünk van, sem hiszem, ha mind nekik adnók is, hogy megérnék vele.»* Ne gondoljuk, hogy mindezek csak üres szók, amiknek nyomába tett nem lépett. Barkóczy Krisztina sohasem játszott a szóval s hamis beszéd sohasem jött az ajakára. Maga megírja az urának, hogy a jövevények közül ázázat tart Károlyban étellel éá ugyanannyit Olcáván. Munkát is adott nekik. De — úgymond — az ételen mindég többen vannak, mint a munkán. Ökröket kérnek, de most pénzen sem * U. o. 1712 júl. 14. Ta^áts Szálai Barkóczy Krisztina. 4