Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

Megírja aztán az urának, hogy bár egészsége, élete romlásával és lelke sérelmével bajlódott, fáradozásának kevés sikere volt. «Gsak az Isten a megmondhatója bánatomnak — írja — még éjjeli álmom sincsen. A békességes tűrés volna egyedül ebben az orvosság, de arra való grátiát is elvesztvén, vagy érdemetlenné tévén magamat annak megnyerésére, az is távol lévén tőlem, elég boldogtalan vagyok.*

1 Aztán megható szavakkal írja le a kolduló szegénység nyomorúságát. «Faj a lelkem — írja — nagy nyomorúságokon. Dolgoznának s nincs mit, mert annyi a munkás ; vissza is ment számtalan. A magam életjét (gabonáját), akit még lábon értek, odaadtam, de abbúl ha mind odaadnám sem sok volna, s így csak mi sem jut. írtam mindenfelé jóakaróinknak ; dolgot magam szereznék nekik.»

2 nagyságos Károlyi Sándor uramnak 6 kegyelmének szeretettel írám.» 1 U. o. június 4-én írja az urának : «Én innét csak a nagy ínséget írhatom szívem. Bereg, Ugocsa vármegyékben s a Szamos közt éhhel hogy szintén nem halnak ... Három-négy falut feljáratok sem találok egy tyúkot vagy csirkét pénzen, olyan Isten ostora rajtunk.» 2 U. o. 1712 júl. 16. Károly.