Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

például megírja az urának, hogy a szegény, mezítelen német raboknak ruhát adatott. ftMikor elvitték is volt — írja — szívem a német rabokat, mindazoknak, s mind aki itt maradt s akinek szükséges volt, inget adattam és pinzt is. Aminthogy magok is azt mondták, hogy a dolgot ugyan meg kellett tenniök, de máskint nem volt semmi rövidségök, áőt nem iá úgy voltak, mint rabok ! Erősen mondták, hogy oda bé is megbeszélik.»* Mikor a jó asszony Egerbe húzódott, a rabokat ott is meglátogatta. «Volt szívem bajom — írja az urának — a sok rabok miá Egerbe ! Nem a szegényeket értem, hanem a nemes tiszteket és a sok nemeseket; elhiszem labancságért is van elég benne fogva. Csak kérnek a nyavalyások, a nemeánek örömeátebb adtam, de a labancnak cáak áxégyenléáembe /»

2 Mivel Barkóczy Krisztina nemcsak látta, de érezte is a szegények szenvedését, a szeretet benne soha meg nem hült hozzájuk. Boldog volt, ha segíthetett rajtuk 1 U. o. 1708 júl. 25. Olcsva. 2 U. o. 1710 szept. 23. A hernádnémeti mezőről írja.