Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

V. Utolsó esztendők

is — írja — kevés gyönyörűségem az életbe s haszna sem sok senkinek. Keveset gondolnék vele, ha a hosszas kínjától nem tartanék. De annak is meg kell lenni, ha Istennek tetszik. »

4 Amint e sorok is mutatják, a maga betegsége kétségbe nem ejtette, de annál jobban aggódott, ha az ura gyengélkedését hallotta. aNagyobb az kegyelmed változááát értenem — írja az urának — mint a magam nyavalyáját ázenvednem, édeá ázwem Csak Isten kegyelmedet hozza le, elfelejtek minden nyavalyát !»

2 És ezt akkor írta a jó asszony, mikor a lábán is alig járhatott, s mikor a nyavalyáját az orvosok sem enyhíthették. Az 1713. évben Barkóczy Krisztina Erdélybe ment, ahol a nagyhírű Köleséry doktorral orvosoltatta magát. Úgy látszik, 1 Károlyi levélt. 1712 márc. 23. Olcsva. Levelét e jellemző szókkal fejezi be : »Nem is kívánom sok panaszimmal terhelni édes szívem kegyelmedet; eddig is sok volt.» 2 U. o. 1712 jún. 7. «Sokat szándékoztam írni édes szívem — úgymond — de mostani állapotom sem engedi, azonkívül is kegyelmedet ha úgy is változó állapotban találná, nem kívánom terhelni, mivel némelyek kedvetlenek is lehetnének.))