Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)
V. Utolsó esztendők
hogy ez az orvoslás hasznára vált, mert a következő évet egy kis csúz leszámításával baj nélkül tölte el. Az 1714. és az 1715. évet is tűrhető egészségben töltötte. Ez utóbbi esztendőben kétszer is megfordult Bátorkesziben s ott hónapokon át várta az urát. Mivel pedig Károlyit az országos ügyek visszatartották, Barkóczy Krisztinát mélabús hangulat fogta el. « Kegyelmed szívem — írja az urának — csak elhiszem vígabban tölti a farsang farkát, mint mi.» Aztán arra kéri a férjét, küldené le hozzá a fiát (Ferust), mert a maga keze alatt akarná most, hogy lenne. A vereá himlő ugyanis széltibe pusztít.* Mivel Károlyi még március 8-án sem mutatkozott, s mivel Barkóczy Krisztinának már beteges anyjához kellett volna mennie, március 8-án szinte türelmetlenül írja az urának: «Én bizony elijedtem, hogy vége nem lesz most a gyűlésnek. * U. o. 1715 márc. 5. Károlyi azt írván a feleségének, hogy az édes atyja halálának az évfordulójáról bizonyosan megfeledkeztek, a jó asszony e levelében ezt felelte neki : «A szegény úr esztendeje napja igenis eszembe jutott, énekes mise volt érette.»