Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

IV. Barkóczy Krisztina gazdasszonykodása

térséget az otthoniak is megtanulhassák. 1 Maga írja meg az urának, mint ásatott ku­tat 2 , hogyan készíttetett őrhajót, mint igazgatta a veremvájók munkáját. Többször megemlékezik a halaózaláó­ról is, melyhez szintén jól értett. 3 A sör­főzést egy ideig ő vezette Bátorkesziben, s igen örvendett, hogy a sörüknek jó híre kerekedett. Az üveghutájukat is ő tartotta rendben, s az ő utasítása szerint dolgoztak ottan. Szóval a gazdaság és az ipar akkori minden ágát jól ismerte, s mindegyikkel szívesen foglalkozott. Az 1712. évi nagy svábtelepítést egé­szen ő intézte, ö írta nekik az utasítást, ő osztotta ki a földeket, ő szerzett nekik szántóbarmot. A ma már teljesen meg­magyarosodott sváb faluk tehát Károlyi 1 U. o. 1720 márc. 16. Olcsva. «Édesem, ha oly embert tudna, aki vályogból tudna házat csinálni, jó volna embert taníttatni rá.» 2 U. o. 1715 március 11. Bátorkeszi : «Most egyszer a kútnak elérték már a dobônynyét.» etc. 3 Mikor útban volt, az urát kérte erre. Az 1710. év november 8-án írja például : halat aszalni el ne felejtsenek «mert a bojt is eljő, a hó éri s ki tudja, hol leszünk akkor. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom