Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

III. Barkóczy Krisztina mint anya

anya — már Isten jóvoltából táncol, az lovait jártatja, abban gyönyörködik, betegen is eszébe jutott. Kvártélyt kér, kegyelmed katonájának tartván magát.»* Maga az édes anya a beteg fiával foglalatoskodván, az egészségesekről ritkábban írt. Néha-néha azonban őt is fölvidítja az apró gyermek kedvessége és elevensége. (cAz tagadhatatlan — írja egy ilyen alkalommal a kis Ferusról — ha mi gyönyörűség lehet gyermekben, ebben megtaláltatik. Nem volna oly úri ember, kinek be nem illenék. Mit rendel Isten felőle, maga titkában vagyon. »

2 Az efféle öröm azonban csak pillanatig tartott. Amint a beteg Lacira esett a szeme, az örömének ismét vége volt. Néha anynyira erőt vett rajta a bánat, hogy az életét a halálon szíves elcserélte volna.

8 A reményről azonban még mindég nem mondott le, s így a fiát még mindég orvosoltatta. Az 1709. évben például az ura 1 Károlyi levéltár. 1708. dec. 26. 2 U. o. Barkóczy Krisztina az urához 1709. ápril 9. Gelényes. 8 U. o. 1709. ápril 23. Károly : «én is magam Ítéleti szerint a jó halálon elcserélném életemet». stb.